LENTNER CSABA

1998-ban, tizennégy évvel ezelőtt, amikor először jártam ebben a közösségben, arról tartottam előadást, hogy az akkori politikai vezetés színterére lépő Fidesz-kormánynak milyen gazdaságpolitikai intézkedési lesznek, mit takar a kormányprogram és abból milyen eredmények várhatók. Majd eltelt az 1998-2002 közötti négy esztendő és örömmel konstatálhattuk – igaz, menetközben is találkoztunk –, hogy a magyar gazdasági növekedés akkor kettő és félszerese volt az Európai Unió átlagának, a minimálbért a duplájára emelte a kormány. Mindenhol a világban rajtunk kívül világgazdasági válság, visszaesés volt, a magyar gazdaság pedig prosperált. 2002-ben azonban reményeink ellenére, nem a Fidesz nyerte meg a választásokat, a jobboldal egy nagyon erős vereséget szenvedett el és nyilván felmerült sokunkban, hogy miért történhetett ez meg, amikor a gazdaságot sikerült stabilizálni. Találkoztunk 2010-ben is, amikor újra a polgári erők kerültek a kormányzás lehetőségéhez és beszéltem azokról az adóintézkedésekről, amelyek akkor már látszottak, s arról, hogy ezek milyen pozitív hatásokkal lesznek a hazai vállalkozói szektorra, illetve a hazai családokra.

Felmerülhet a kérdés a jelenlegi kormányzás eltelt két éve után, hogy mi az a nagy nyüzsgés és mozgás, lejáratási szándék a magyar kormány ellen, amelyet az utóbbi két évben folyamatosan tapasztalunk. Ha röviden akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy ne hogy az a siker, amely 1998 és 2002 között bekövetkezett, ne hogy megismétlődjön, mert egy gazdasági stabilizációval, egy erős, önálló, saját fundamentumú gazdasági politikával egy kormány meg tudja tartani a nemzetet, meg tudja tartani a társadalmat. Mert végső soron a családok boldogulásának a lehetősége az alapvetően attól függ, hogy a megélhetésnek a körülményei hogyan alakulnak: van-e munkalehetőség, vannak-e tisztességes jövedelmek a gazdaságban.

2010-ben, amikor elkezdődik a jelenlegi kormánynak a kormányzása, első körben a közteherviselés intézményének a kiterjesztésével a polgári kormány azokat a nemzetközi cégeket vonja be az adózásba, amelyek az elmúlt évtizedekben folyamatosan nem fizettek adót, sőt állami támogatásokat kaptak. Második körben a polgári kormány kedvező helyzetbe próbálja hozni a hazai vállalkozásokat és a társadalmat, hiszen a vállalkozásokra vonatkozó nyereségadónak a mértékét megfelezi, 19%-ról leviszi 10%-ra. Illetve a munkaerő piacon is a személyi jövedelemadózás tekintetében alapvető átrendezést hajt végre, 36%-ról 16%-ra lecsökkenti a személyi jövedelemadót. Nagyon sokan azt mondják, hogy 250-290 ezer forint alatt ez nem érzékelhető. Tegyük ehhez hozzá azt is, hogy ezt a szociális juttatások kiszélesítése mellett, a családi adókedvezmények bevezetésével tette a kormány. Jelesül mondok egy példát: egy gyermek után már 750 ezer forint személyi jövedelemadó alap csökkentési tétel jár. Ezekkel az intézkedésekkel a polgári kormány a hazai térfelet, a gazdaságot és a magyar társadalmat próbálja erősíteni. Ugyanakkor pedig a közteherviselésbe bevonja azokat a cégeket, ahol egyébként a pénz van, ezek multinacionális termelő cégek, szolgáltató cégek és kereskedelmi bankok, amelyek külföldről jöttek az országunkba.

Nos, ez az intézkedése a kormánynak, főleg a nemzetközi cégeknek a megadóztatása, mondjuk ki pontosan a meghatározást, alapvetően vezet egy felháborodáshoz, a nemzetközi cégek részéről úgymond egy letámadási helyzetet teremt. Nem a nemzetközi cégek támadják, vagy próbálják letámadni Magyarországot, hanem a nemzetközi cégeknek az érdekképviseleti szervezetei, mint például az Európai Unió, vagy az IMF, vagy a Világbank. Azok a politikai képződmények, amelyek a kelet-európai térség gazdasági integrációját úgy képzelték el jó húsz évvel ezelőtt, hogy majd működő tőkét hoznak be Kelet-Európába, ahol megtermelik a profitot, hiszen olcsó munkabérek mellett dolgoznak az emberek – olcsóbban, mint Németországban, Franciaországban, a Benelux államokban – és majd ezt a profitot szabadon kiviszik az országból. Az Orbán-kormány 2010-ben ennek az úgymond már bejáratott, a nemzetközi cégek által természetesnek vett folyamat ellen lépett fel, rögtön ahogy a kormányzás elkezdődik, a távközlési cégekre és a nemzetközi bankokra kivetésre kerül az adó.

Egyébként komikus a helyzet, mert 2010-ben az Európai Unió azt követeli meg a magyar kormánytól, hogy stabilizálja a költségvetést, ez azt jelenti, hogy a szocialisták kormányzása katasztrofális körülmények között maradt abba, az államcsőd küszöbén volt az ország. Illetve 2008 októberében a magyar költségvetés gazdasági értelemben csődbe is ment, hiszen egy 25 milliárd dolláros IMF/EU /Világbank-hitel mentette meg az országot.

A közteherviselés intézményének a nemzetközi cégekre való terelése, azoknak a bevonása okoz feszültséget a magyar kormány gazdaságpolitikája és az itt működő cégek viszonylatában. Ez a mozgolódás a nemzetközi cégek részéről történik direkt eszközökkel, tehát a kormányaikon keresztül, azok érdekbefolyási mértékén keresztül, az Európai Unió bevonásával próbálják zsarolni Magyarországot. A befektetőik révén próbálják meg Magyarország kormányát sakkban tartani. Leértékelik a forintot. Felértékelik az ország kockázati, csődbemeneteli rizikótényezőjét. Azzal fenyegetőznek folyamatosan, hogy kiveszik az országból a pénzt és hazatelepítik a működő tőkét.

A Kik támadják Magyarországot és miért? című könyv második fejezetében, amelynek a megírására felkért Tóth Gy. László, a gazdaságpolitikai fejezetben az ok-okozati összefüggéseket járom körbe, illetve a Magyarország elleni politikai, külpolitikai eszközöknek és módszereknek a gazdasági vetületét mutatom ki grafikonokon keresztül, az euró és forint árfolyamok vázolásával.

Felmerül nyilván a kérdés 2012 év elején, amikor ezek a támadások Magyarország ellen a csúcsra járatódnak, hogy a magyar kormány tudja-e folytatni a működését és mi történik akkor, ha ez a gazdaságpolitika elvetél? Két dolog játszott abban markáns szerepet, hogy a magyar kormány, a magyar gazdaságpolitika, nem utolsó sorban a költségvetési, pénzügyi rendszerünk most is egzisztál, és nem is működik rosszul, hiszen alacsonyabb a költségvetési hiányunk jelenleg, mint az európai monetáris zóna tagállamainak az átlaga, ott 3,2-es, nálunk csak 2,8-as költségvetési hiány van.

Mi volt a sorsfordító 2012 tavaszán, amikor a támadások végül is valamelyest mérséklődnek? Nagyon fontos dolognak tartjuk azt, hogy 2012 év elején a magyar kormány mellett ugyanaz, a társadalom egészére vetítve kétharmados kiállás van, amely 2010-ben volt, gondolok itt a békemenetekre. A másik pedig az, hogy 2012 tavaszára nyilvánvaló, gazdasági adatokkal igazolható, hogy a dél-európai mediterrán térségnek a csődje eszkalálódik. Arról van szó, hogy Görögország nyíltan csődbe megy, vállaltan a görög költségvetés összeomlik. Ezen túl Írországnak a költségvetési, a pénzügyi helyzete is megrendül. Spanyolország és Portugália is ex lex csődállapotba keveredik. Ezen túl Olaszországban is súlyosabb problémák várhatóak. Ezen kívül, akik ellen a magyar kormánynak harcolnia kell, az Európai Unió, az IMF, ezek a külső tényezők azt a nyomást, azt a lerohanási erőt már nem tudják ellenünk gyakorolni, mint ahogy azt korábban tervezték.

2012 közepén, tehát mostanság a magyar költségvetésben ennek a nem szokványos gazdaságpolitikának – azaz ellentétben az elmúlt húsz év gyakorlatával, amikor a profitot olcsón megtermelték és adózatlanul kivihették az országból – az eredményei nyilvánvalóan már megmutatkoznak.

Él egy mondás, hogy aki sokat nyer kártyajátékban az előbb-utóbb engedni is kényszerül. Például a huszonegyezésnél praktikus kiszállni 19-nél, nem feltétlenül kell még a 19-re lapot húzni. Ezzel a hasonlattal arra hívnám fel a figyelmet – ezt a könyvben is leírom –, hogy amikor meg van a társadalomnak a kiállása a magyar gazdaságpolitika továbbviteléhez – például a multinacionális cégek megadóztatása tekintetében –, illetve amikor egyre gyengül az Európai Uniónak a pénzügyi érdekbefolyási szerepe, ekkor a magyar kormány óvatosan a felé törekszik, hogy az IMF-től – attól az IMF-től, akinek éppen ezt a neoliberális gazdaságpolitikáját nem akceptáljuk, hiszen ez a jelenlegi gazdaságpolitikának a lényege – egy készenléti, elővigyázatossági hitelt kér le. Sokakban felmerül a kérdés, hogy ha annyira jó „szabadságharcosok” vagyunk, akkor két év után, félidőben miért kell ezt az IMF hitelt igénybe venni? Azért van szükség a hitelre – és ez nem a mi, magyar „szabadságharcunknak” a kudarcát jelenti –, mert hiszen sajnos bekövetkezhet az is, hogy az európai zóna fel fog bomlani, és ebben a formájában nem fog tovább működni. A dél-európai térségnek a kiesése, nem kizárása, hanem a kiesése az európai monetáris zónából igen nagy valószínűséggel meg fog történni. Ez által maga a 27 tagállamot tömörítő Európai Uniónak is a sorsa erősen kétséges.

Nézzük a görög válság kérdését! Görögország pénzügyeit a rendkívüli, egy görög polgárra 23 ezer eurót jelentő segélycsomaggal nem tudták megmenteni. Nem tudták megmenteni a választásoknak az újraismétlésével, mert első körben Görögországban olyan kormány jött be, amelyik nyíltan Európai Unió ellenes volt, majd amikor a Nyugat, az Európai Unió megismételtette ezt a választást, akkor pedig egy olyan kormány jött be, amelyik azt vállalta a szavazóinak, hogy újra tárgyalja az Európai Unióval a segélycsomagoknak a mértékét. Tehát szó sincs arról, hogy a görögök megszorításokat eszközölnének, hogy eladnák az állami vagyonukat és a jelenleginél nagyobb mértékben beengednék a német, a francia és az amerikai tőkét az országukba.

Visszatérve, Magyarországnak igen is szüksége van erre az önálló gazdaságpolitikára és ennek bebiztosítására egy olyan készenléti hitellel, amelyet egyébként igénybe venni nem akarunk, hiszen a dél-európai országoknak az összeomlásával nem lenne praktikus, ha Magyarország költségvetési, pénzügyi rendszere is összeomlana. Hasonló eset, mint amikor valaki hosszabb kirándulásra megy és a bőröndjére, az autójára, vagy a biciklijére valamilyen biztosítást köt. Nem abban gondolkodik, hogy biztos, hogy ellopják a bőröndöt, vagy az autót, hanem elővigyázatosságból cselekszik, ha bekövetkezne egy nem várt káresemény, akkor a kárát valamilyen szinten mérsékelni tudja. A magyar gazdasági politikában visszarendeződés nem áll fenn. Stabilak azok az alapok, amelyek az elmúlt két évben megteremtődtek.

Említést kell tenni a magyar gazdaságpolitikának azon második törekvéséről is, hogy a Nemzeti Banknak a gazdasági vérkeringésbe történő bevonása is megtörténjen. A tekintetben sincs visszarendeződés, hiszen a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvények meghozatalával, részleges átalakításával továbbra is meg van annak az elvi lehetősége, hogy a Magyar Nemzeti Bankban lévő közel 5 milliárd eurós devizatartalék előbb-utóbb a gazdaság élénkítésére fordítódjon.

Tehát egy olyan önálló gazdaságpolitikáról, ennek a tudományos rendszertanáról írok, amelyben kimutatom azt, hogy ha egy fejletlen, feltörekvő ország, egy fejlett országhoz, egy fejlett világgazdasági rendszerhez fel akar zárkózni, akkor önmagában, kizárólagosan nem alkalmazhatja a fejlett piacgazdaságoknak a játékszabályait. Ha Magyarország a fejlett Nyugathoz, Észak-Amerikához, annak gazdasági szintjéhez akar felzárkózni és csak az általuk megkövetelt gazdaságpolitikát, a gazdaságot befolyásoló eszközöket viszi a gazdaságpolitikájába, akkor az a felzárkózásban az érdemleges költségvetési pozícióban, az érdemleges lakossági életszínvonal-növekedésben nem fog megjelenítődni. Ennek példájaként tudom Önöknek említeni az elmúlt több, mint húsz évet, amikor Magyarország része lett egy fejlett világgazdasági rendszernek. Igen, részei vagyunk, mert termelünk a nyugati piacokra, ugyanazokat az autókat állítjuk elő szinte, mint amiket Nyugat-Európában, vagy Észak-Amerikában, de ennek a csúcstechnológiának, amely Magyarországon részlegesen meghonosodott, ennek a hozadéka a magyar költségvetésben és a magyar társadalom szintjén nem érezhető. Mit érünk mi ezekkel a jó autókkal? Kiváló műszaki színvonaluk van, de a belőlük származó profitot a nemzetközi tőke nem osztja vissza a költségvetésbe, nem fizet adót, illetve Magyarországon a munkásokat heted-nyolcad arányban fizetik meg az itt lévő német autógyárak, a saját származási országukhoz képest.

Tehát ez a fajta új típusú gazdaságpolitika a jó húsz éve tartó beidegződésekkel próbál szakítani. Ennek a gazdasági „szabadságharcnak” a lényege, illetve a folytatása kapcsán azt kell mondani – ha történelmi visszatekintést teszünk –, hogy azok a nemzetek lettek igazán nagyok, amelyek erős gazdasági pozíciókat, versenyképes helyzeteket tudtak kialakítani. Ahogy a történelem és benne a társadalmak civilizálódnak, úgy egyre látható, hogy nem fegyveres konfliktusokkal, nem hadseregekkel, nem háborúkkal tud egy nemzet igazából felemelkedni, hanem okos gazdaságpolitikával, amely a hazai gazdaságnak, a hazai társadalomnak a javára is előnyöket szolgáltat. Ez a gazdaságpolitika tart két éve.

Félidőben vagyunk most éppen és azt mondom, hogy van esély arra, hogy ez a gazdaságpolitika a nemzetet olyan helyzetbe jutatja, amely a nemzet megmaradásához, nem a holnapi, holnaputáni naphoz, hanem a generációkon átívelő megmaradásához valamilyen szinten hozzájárul.

TÓTH GY. LÁSZLÓ

 

A kötetünk címe az, hogy Kik támadják Magyarországot és miért? Reméljük, hogy minél többen el fogják olvasni a könyvet, hiszen akkor választ kapnak arra, hogy az elmúlt két évben mi történt Magyarországon, mi történt a nemzetközi világban, miért alakult ki ilyen éles, konfliktusos helyzet Magyarország és az Európai Unió között, és tájékozódnak arról is, hogy alapvetően miben különbözik az elmúlt két év kormányzása a korábbitól. A kötetnek a politikai, politológiai, eszmetörténeti részét írtam meg én, ez a kötet címadó tanulmánya. Lentner professzor a gazdaságtörténeti, Zárug Péter Farkas a politikai, közjogi, alkotmányjogi részét írta meg a kötetnek. 2012 januárjában ültünk le először a Gellért szállóban, hogy beszéljünk erről a könyvről, hogy ezt meg kellene jelentetni a könyvhétre. Ezt egyedül nyilvánvalóan képtelenség lett volna megírni, de öt percnél nem tartott tovább a megbeszélésünk, már úgy mentünk haza, hogy mindenki gondolkozott a saját területének a kivitelezésén. Miután ez három különböző tanulmány, de egy kötetben van, ezért fontosnak tartottuk, hogy legyen valami rendezőelv, közös nevező, hogy ne úgy nézzen ki, hogy három tanulmány egy kötetbe van dobálva, gyakorlatilag indokolatlanul.

A baloldali és a liberális sajtótámadásoknak nyilvánvalóan az a legfőbb oka, hogy nem találnak fogást a tanulmányokon. A másik két szerző is elmondja azt, hogy ők hogyan írták meg a saját részüket, de állíthatom, hogy ugyanúgy mint én: minden állításomat dokumentáltam, megjelöltem a pontos forrást, vagy a levéltárit, vagy ahol elhangzott egy beszéd, megjelöltem azt is, hogy melyik amerikai politikus mikor, mit mondott és abból mi következik; mit mondott a másik; ki, mikor, milyen egyezményt írt alá. Ennek következtében elég nehéz azt állítani, hogy nem valós, még ha nagyon kényes is, amiket sokszor leírok. Rendkívüli módon idegesíti a politikai ellenfeleinket, hogy nem tudnak belekötni abba, amit mondok, hiszen abban a pillanatban, amikor vitatkozni kezdenének velem, szembesülnének azzal, hogy az általam elmondottakat olyanok megfogalmazásaiból vezettem le, akiket ők ikonnak tekintenek. Más kérdés, hogy ezek, az általuk ikonnak tartott emberek bizony nem egyszer közönséges szélhámosok, hadi ipari beruházok, külügyi tanácsadók és egyéb – különösen a hadi ipar esetében mondhatjuk – antihumánus tevékenységet folytató, mindenre képes egzisztenciák.

Kik támadják Magyarországot és miért? A válasz viszonylag egyszerűen is megválaszolható. Az én interpretációmban Magyarországot elsősorban 2011 szeptembere és 2012 februárja között az Amerikai Egyesült Államok kormánya, Washington, a Demokrata Párt körüli intézmények és alapítványok támadták. Ezek között kiemelkedő szerepet játszik a John Hopkins Egyetem. Ezen az egyetemen tanít Bajnai Gordon és Simonyi András, aki Magyarország SZDSZ-es washingtoni nagykövete volt. Ezen az egyetemen működik Francis Fukuyama. Itt találhatjuk meg Charles Gatit, aki gyakorlatilag átvette Tom Lantos örökségét és a helyébe lépett. Ők próbálják meg orientálni a washingtoni magyar politikát. Ugyancsak ezen az egyetemen van jelen Mark Palmer. Az egyetemen komoly szervezkedés folyt, létrehoztak egy Haladás Intézete nevezetű céget. Majd ez hozta létre a Haza és Haladás Alapítványt, amelynek Bajnai Gordon lett a vezetője. Ez volt az az alapítvány, amelyik már Magyarországon került bejegyzésre, de természetesen az amerikaiak pénzelik. Ebből lehetett nagyjából tudni, hogy az amerikai körök szerint például Bajnai Gordon ideális miniszterelnök-jelölt lenne az ő szempontjukból, szemben Orbán Viktorral. Ezt később durvábban is megfogalmazták, mert volt olyan amerikai szakértő, aki kimondta, hogy Magyarországnak szakértői kormány kell és két ember jöhet szóba miniszterelnökként: Bokros Lajos és Bajnai Gordon. Ez már eléggé nyílt beszéd, különösebb fantázia nem kell hozzá, hogy ebből arra következtessünk, hogy az amerikaiaknak nem tetszik Orbán Viktor. Ki az a gyermeteg lélek, aki ezek után azt képzeli, hogy az amerikai politika – amely egyébként gyakorolja a semlegesség és a szuverenitás elvét – nem avatkozik bele más országok belügyeibe? De beleavatkozik! Ez az az időszak, amikor a washingtoni magyar nagykövetség el akart számoltatni, például bekérette a folyóban lévő bírósági perek adatait, mondván, hogy bele akarnak tekinteni. Az amerikai nagykövetnő kijelentette, hogy Orbán Viktor nem demokrata, illetve rossz úton jár. Ilyet a gyarmattartók szoktak mondani. Sajnos, a washingtoni budapesti nagykövetség úgy viselkedik, mintha mi gyarmat lennénk. Ők határozzák meg, hogy mi a demokrácia, megfelelő-e ez a demokrácia nekik és ha ez számukra nem megfelelő, akkor a magyar kormányfőt ki kell cserélni olyanra, akit Mark Palmer, Charles Gati és Hilary Clinton is megfelelőnek tart.

Ha belegondolunk, ezek azért eléggé félreérthetetlen dolgok. Az, hogy Orbán Viktor ellen ők megpróbáltak egy koreográfiát kidolgozni és eltávolítani a hatalomból, nem vonható kétségbe, ezt a kijelentések, a dokumentációk egyértelműen bizonyítják. Előkészítettek egy olyan forgatókönyvet, amely Olaszországban és Görögországban bevált, ott sikerült a miniszterelnököt lecserélni demokratikus választások nélkül. Itt is erről volt szó, ezt akarták megcsinálni, bármennyire tagadják. Hogy mennyire gátlástalanok voltak, azt jól mutatja, hogy Mark Palmer olyan nyilatkozatot tett – és ezzel nem akar szembesülni az egykori SZDSZ értelmiség holdudvara és az a posztkommunista társaság sem, amelyik még mindig élősködik a nyakunkon –, hogy Orbán Viktort mindenáron el kell távolítani a hatalomból, ha demokratikus eszközökkel nem megy, akkor másképp. Ha demokratikus eszközökkel nem megy, akkor másképp – ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy polgárháborút kell kirobbantani, likvidálni kell Orbán Viktort, azaz bármi megengedett Orbán Viktorral szemben. Sok embernek feltűnt, hogy ez a mondat egy hadüzenettel felér. Amikor pedig Charles Gatit megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy Mark Palmer szerint Orbán Viktort bármilyen eszközzel el lehet távolítani a hatalomból, akkor Charles Gati erre azt felelte, hogy ő tulajdonképpen egyetért ezzel. Ha az amerikai külügyi politika egyik meghatározó alakja szerint a magyar miniszterelnököt bármilyen eszközzel el lehet távolítani, ez szerintem se nem liberális, se nem demokratikus álláspont.

Itt szeretném röviden kifejteni azt az álláspontomat, hogy véleményem szerint egy illúzióval le kellene számolnunk: az Amerikai Egyesült Államok Magyarországnak nem barátja. Az Amerikai Egyesült Államok egy érzéketlen, törtető birodalom, amelyiknek csak saját érdekei vannak. Valójában mindig a liberális demokráciára hivatkozik a világ minden táján; azért bombáz szét városokat, azért gyilkol le kétszázezer embert, mert ott meg akarja valósítani a liberális demokráciát. Én ezt nem tudom elhinni. Elolvastam ezeknek az amerikai alapítványoknak az alapító okiratát, mindegyik arról szól, hogy a demokráciát szélesíteni, hosszítani, tágítani, mélyíteni kell – elképesztő, hogy miket ki nem találnak a demokráciával kapcsolatban, ez már nevetséges! Amikor pedig megnéztem, hogy kik az alapítvány tagjai, akkor azt láttam, hogy Paul Wolfowitz, Donald H. Rumsfeld, Dick Cheney, ezek pedig a legvadabb cionista, hadi ipari gazemberek. Ezek azok az emberek, akik egyébként parancsot adtak például Irak lebombázására, és azt mondták a magyar kormánynak, hogy azért szálljunk be az iraki agresszióba, mert nagy üzlet lesz majd Irakot újjáépíteni, melyben a magyar cégek is komoly munkát kapnak. Hogy ne legyenek illúzióink, Irak újjáépítését a Halliburton cég végzi, egyedül és kizárólagosan, az igazgatósági tagjai között véletlenül ott van Donald H. Rumsfeld és Dick Cheney is. Azaz, egyszer nagyon jó üzlet volt lebombázni Irakot, azon is sokat kerestek, most pedig ugyanazok újjáépítik, ez is egy nagy üzlet. Ennyit az amerikai tisztességről. Ebből én a magam számára, a magyar kormány számára levontam a következtetést.

Az idő rövidsége miatt most nem akarok kitérni az Európai Unióval kapcsolatos problémákra és arra, hogy a magyar belpolitikán belül milyen törésvonalak vannak. Ezek bizony százévesek, például ha valaki elolvassa, hogy Jászi Oszkár mit mondott 1911-ben az egyik szabadkőműves páholyban, az nyílt hadüzenet volt: a magyar állam intézményi kereteit meg kell szüntetni, a magyar egyházat kell támogatni, a kisebbségek jogait kell megadni. Az első pillanattól kezdve világos, hogy a magyar baloldal a születésétől fogva magyarellenes, egyházellenes, nemzetellenes. Nincs ezen mit szépíteni, lehet cizellálni, de – a szocialisták nem annyira, a kommunisták azok jobban – alapvetően ez egy nemzetellenes társaság.

Egy tradicionális törésvonalról, a zsidó-magyar törésvonalról is szólnék, amelyik a mai napig él. Csak jelzem, mert nincs időm összefüggéseket kifejteni, hogy Vásárhelyi Mária néhány éve írt egy tanulmányt, amelyik arról szól, hogy az ő interpretációjában a jelenlegi magyar politikai helyzet legjelentősebb kérdése az, hogy kié lesz a végső hatalom. Úgy definiálja a jelenlegi helyzetet, hogy Magyarországon a középosztály két részének az élet-halál harca folyik egymás ellen. Az egyik rész a tehetséges, piacorientált zsidó származású középosztály, a másik a nemzeti, keresztyén eredetű, tehetségtelen magyar középosztály. Ez a két középosztály vív élet-halál harcot a politikai hatalomért. Nagyon érdekes, hogy ezt éppen a Vásárhelyi család, egy híres, kommunista-zsidó család sarja írta meg. Az pedig még érdekesebb, hogy ezt az írását úgy kezelik, mintha meg sem jelent volna, mert szerintem, amikor kiadták, akkor jöttek rá, hogy ezt nem kellett volna megtenniük. Ez a rendelkezésünkre áll. Erre a tanulmányra senki nem hivatkozik, úgy tekintenek rá, mintha nem létező lenne. Én pedig azt mondom, hogy ha egy magyar (akár vallási, akár etnikai) kisebbség nevében valaki ilyet leír, akkor azt bizony komolyan kell venni. Úgy tűnik, hogy a történelmünknek van egy ilyen olvasata is…

Az Európai Unióból irányuló támadásokkal azért nem akarok sokat foglalkozni, mert arról nyilván Önök is sokkal többet tudnak, mint a Washingtonból érkező támadásról, hiszen a televízió közvetítette a strasbourghi európai parlamenti ülést és sok egyebet, tehát tapasztalhattuk, hogy az Európai Unióban helyet foglaló parlamenti képviselők nagy része erkölcsileg enyhén szólva kétségbe vonható egzisztenciák. Most Cohn-Benditről, Neelie Kroesról és a többiekről beszélni sem akarok, akik azzal kezdik a napjukat, hogy madárjósokat alkalmaznak és velük tárgyalják meg, hogy adott esetben az európai parlamenti ülésre kerülő napirenddel kapcsolatban milyen álláspontot foglaljanak el. Szerintem van közöttük pszichiátriai eset is, ennek ellenére ott ülnek az Európai Parlamentben… Azt gondolom, mint európai polgár, hogy rám nézve nem kötelező egyetlen európai parlamenti döntés sem, mert amíg valamiféle pszichiátriai szűrésen nem esnek át a képviselők és oda bárki bekerülhet, addig én nem tudom komolyan venni a döntéseiket.

Végezetül, miért támadják a magyar kormányt és Orbán Viktort? Azért, mert a nemzeti érdekeket képviseli és ezzel sérti a multinacionális cégek érdekeit. Alapvetően ez az oka. E mellett az ok mellett természetesen ott van az is, hogy Orbán Viktor egy olyasfajta értékrendet képvisel, amely a mai Amerika és a mai európai baloldal számára elfogadhatatlan. Tudniillik ezek a körök már nem fogadják el a keresztyénséget, a családközpontúságot, a nemzetállamot. Az amerikai cionista keresztyénség, az amerikai cionista-atlantista vonal egészen másban gondolkozik. Az európai baloldal is egészen másban gondolkozik, mert az ő ideáljuk még mindig a demokratikus szocializmusnak nevezett definiálhatatlan valami, amelyről most itt nincs idő és mód hosszabban beszélni.

Úgy gondolom, hogy Magyarországnak a maga útját kell járnia. Egyetlen egy esélyünk a túlélésre az, ha nagyon jó gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat építünk ki az új birodalmakkal. A keleti országokkal, Oroszországgal, Kínával, Törökországgal, Indiával, Pakisztánnal. El kellene felejteni azt, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak mi tetszik. Ugyanis mi Washingtontól nem kapunk semmit. Ahogy annak idején a kommunistáknak el kellett szakadniuk Moszkvától, úgy az 1990 után politikusként tevékenykedő embereknek el kellene szakadniuk végleg Washingtontól. Végül is akár hogyan nézem, ez egy nagy birodalom, de hanyatló birodalom, az államháztartási hiánya 68 százalék, ezt már Kína finanszírozza. Folyik a világ újrafelosztása. Nekünk pedig ehhez kellene alkalmazkodni…

 

 

ZÁRUG PÉTER FARKAS

 

Mivel szerte a Kárpát-medencéből jött össze a társaság, ezért illendő bemutatkoznom. Politológus vagyok, egyetemi adjunktus. Politikatudományokkal foglalkozom, így nyilván elemzőként is a médiumok néha napján megszólaltatnak. Ezen oknál fogva kért fel Tóth Gy. László engem is – mivel parlamentarizmussal, parlamentarizmus-történettel, közpolitikával foglalkozom –, hogy nézzem meg, hogy mi az oka annak, hogy valamikor 2011 őszétől egészen az idei év első feléig, ha szabad azt mondani, tele voltunk-vagyunk negatív információkkal, mind a kormánnyal, mind Orbán Viktor személyével kapcsolatban. Talán a határon túlról érkezők is a saját országukban tapasztalták, hogy nap mint nap Magyarország napirenden van.

Sok jót nem mondanak rólunk. Idén januárra, február elejére úgy tűnt, mintha Magyarország egy diktatúrába szakadó ország lenne, élén egy diktatórikus kormányfővel. Ez engem megfelelőképpen inspirált az írásra. Ha megnézzük az elmúlt húsz esztendőt, láthatjuk, hogy Magyarországnak hét miniszterelnöke volt, ez egyben hét kormányváltást is jelent. A hét kormányváltás közül 1990-től 2010-ig egyetlen egy kormány sem került olyan viharba, mint amilyenbe 2010-től Orbán Viktor és második kormánya. Sőt maga a kormányfő korábban is volt miniszterelnök és fel tehetjük a kérdést, hogy miért nem került korábban ilyen viharba? Valamilyen unikális helyzet adódik tehát. Ne felejtsük el, hogy Antall Józsefnek sem volt egyszerű a helyzete 1990-ben, ő is sűrű időket élt, mégsem keveredett – az európai vagy a nyugati világ, az egész tengeren túli régió szempontjából – ilyen célkeresztbe. Antall József 1990 és 1991 között még Moszkvába járt tárgyalni arról, hogy menjenek ki az oroszok. Ezt csak azért jelzem, hogy bizony voltak komoly, sűrű történelmi időszakok, mégsem lehet azt mondani, hogy ilyen óriási konfliktushálóba keveredett egy miniszterelnök vagy valamelyik kormánya, mint a jelenlegi.

Az én kérdésfeltevésem nem az volt eredetileg, mint Tóth Gy. Lászlóé, hogy „Kik támadják Magyarországot és miért?”, hiszen az elején még arról is beszéltünk, hogy ezt most ki lehet-e így jelenteni, vagy ok-okozati szempontból kell megvizsgálni az ügyet. A végén azonban mindannyian arra jutottunk, hogy bizony nagyon is ki lehet jelenteni. Csak érdemes lenne végignézni azt, hogy ha a konfliktusok sokaságából bontakozik ki egy ilyen támadás, akkor mögötte mik húzódnak, melyek a jogos és melyek a jogtalan, vagy melyek a megalapozott kifogásokat tartalmazó bírálatok – és akkor adott esetben ezekkel egyet kell érteni –, vagy melyek azok, amelyek teljesen nemtelenek támadások. Ennek alapján fogtam neki a munkának és három nagy területet vizsgáltam meg. Azt, amit szűkebben Tóth Gy. László adott, a közpolitikai, közjogi részt, a parlamentarizmus, a parlamenti munka és az állami alkotmányos intézmények úgymond Fidesz általi „elfoglalása” került egy csomagba. A másik – Lentner Csaba kenyerét nem elvéve, de nem lehet függetleníteni tőle – a gazdasági vonal. A harmadik pedig mindennek egy kommunikációs, médiavilágban megjelenő arculata. Tudjuk jól, ha a nagytőke valakit kiszemel magának, ellenfélként kezd kezelni, akkor sok jót nem várhat ez az illető abban a médiabirodalomban, amelyik részben a nagytőke tulajdona, vagy a legnagyobb reklámozóként jelentkezik a nagytőke irányába. Vagyis ha ők valakit el akarnak intézni média szempontjából, akkor elég erős befolyásuk van arra, hogy ezt meg is tegyék.

A három frontot röviden szeretném elemezni. Az első blokkban találtam jó néhány olyan hibát, amelybe bele lehetett kapaszkodni Magyarországgal kapcsolatban. Ki lehetett vinni olyan nemzetközi fórumokra, amelyeken különféle jogászkodásokkal, különféle liberális demokrácia-felfogásokkal megpróbálták úgy beállítani Magyarországot, mintha a hazai jogalkotás teljes mértékben csak hibákból állna, csak bajokból állna, s mindezek alapján kibontakozott egy nagy kérdés, mégpedig az, hogy Magyarországon demokrácia van vagy sem. Ehhez természetesen a hazai ellenzék folyamatosan jelentős muníciókat szállított Európába. Sőt, az első Velencei Bizottsági eljárás Magyarországgal szemben nem csak úgy magától lett, nem valamelyik európai bürokrata találta ki. A hazai Transparency Internacional jelentette fel Magyarországot egy olyan ügyben, amelyikben a saját alkotmánybíróságunk is azt mondta, hogy ezt így nem lehetett volna megtenni, a 98%-os visszamenőleges hatályú adózással kapcsolatban. Ez az a front, ahol – és ezt így nevezem a könyvben – hiperaktív kormányzati cselekvések jelentkeztek. Olyan hiperaktivizmus, amelyik ha jó, ha rossz, de természetéből adódóan okoz zavarokat. Minden, ami gyors, kapkodó, még ha jó is a végeredménye, akkor is a folyamat közben zavar, megzavar bennünket, mert eltér a megszokottól.

Megvizsgálom a könyvben a demokrácia kapcsán a legsúlyosabb vádat, hogy diktatúra épült-e ki az által, hogy nem posztkommunista, ávos-csemeték ücsörögnek kvázi függetlenként különböző alkotmányos intézmények élén, hanem egy kétharmaddal megválasztott kormány nevez ki akár korábbi szakpolitikusát, vagy éppen aktuális szakpolitikusát egy intézmény élére. S láss csodát, tíz intézményből kilenc esetében – tételesen végig veszem őket különböző indexek alapján – szó sincs arról, hogy ezek az intézmények elkezdtek volna vazallusként Orbán Viktor szolgálatába állni és kiforgatni az Alkotmány szellemét, sőt tizennégy alkotmányellenes határozatot látok az Alkotmánybíróságon. Az Állami Számvevőszék a legkeményebben bírálja a költségvetést. Az új Költségvetési Tanács a jogosítványait és a büdzsé szerkezetét kifogásolja. Az új adatvédelmi biztosunk kivel van a legnagyobb küzdelemben? Lázár Jánossal, a Fidesz volt frakcióvezetőjével, hogy ne állítsa Hódmezővásárhely lakosait pellengére… Azaz, szó sincs arról, hogy vazallusként mindenki Orbán Viktor kegyeit keresi ezen alkotmányos intézmények élén. Nem! Szakpolitikai szempontból végzik a rájuk mért alkotmányos működést és a rájuk mért alkotmányos feladatokat. Vagyis a demokrácia-diktatúra vita teljesen felesleges. Kizárólagosan csak az ellenzéki „savanyú a szőlő” alapon van diktatúra, egyébként a tényleges működés tekintetében Magyarország tökéletesen demokratikus működést mutat.

A gazdasági fronton adta talán a legnagyobb támadási felületeket az Orbán-kormány. Teljesen jogosan. Itt viszont – ha az előzőekben azt állítottam, hogy van jó néhány hiba, amibe bele lehetett kapaszkodni – azt mondom, hogy nagyon helyesen vállalta a kormány ezen cselekvéseinek a konfliktusait.

Többen vannak itt a környező országokból. Romániában a nyugdíjak csökkentése, a közalkalmazottak fizetésének a csökkentése tapasztalható. Szerte Európában mindenhol mindenki a lakosság torkának ugrik kormánya megszorításaival. Orbán és Matolcsy hazajön, és azt mondja, hogy ha megszorítás kell, rendben van, induljon az egyensúlypolitika. Megszorítás? Nézzük meg akkor, hogy kik azok, akik az elmúlt húsz esztendőben ingyen kaptak telkeket! Kik azok, akik soha adót be nem fizettek, csak a profitjukat vihették ki szabadon? Kik azok, akik devizában úgy eladósították a magyar lakosságot, hogy valamit kell, hogy kezdjünk, mert földönfutóvá tennék a fél Magyarországot, 300 ezer ember veszélyeztetett. Kik azok, akik az élelmiszerláncukból a magyar termékeket kiszorították, karteleznek, ugyanúgy, mint a telefontársaságok, a magyar piaci szereplőket megfojtják, a kisvállalkozókat megölik, a mezőgazdasági termelőket megölik és behozzák egész Nyugat-Európából a saját maguk szemetét?

Nos, ha megszorítás kell, nincs nyugdíjcsökkentés, nincs közalkalmazotti szférában csökkentés, hanem azok az urak, onnan a hátsó sorból, akik mindig a közteherviselés tekintetében az utolsó sorokban voltak, jöjjenek előre a szőnyeg szélére! S ez az a pillanat, amikor egy hét alatt bejelentik: bankadó, Telecom adó, élelmiszerláncok megadóztatása, biztosítótársaságok megadóztatása és minden egyéb pénzintézet megadóztatása. Ezt szintén hiperaktívan, mindössze három és fél hónap alatt végre is hajtja a kormány. 300-350 milliárdot szed be 2010 őszén, 2011. május 12-ig pedig a nyugdíjkassza 2700 milliárdját is beszedi. Olyan ütemben szedi be ezektől a korábban soha nem adózottaktól a pénzt, hogy maga az állam alig bírja fogadni a beömlő összegeket. Történt-e valaha már ilyen? Ezzel párhuzamosan kezdi csökkenteni az államadósságot, 3%-ra leszorítja a hiánycélt. Vagyis kellene, hogy várja a nagy minősítő társaságoktól, hogy: Magyarország ez igen! Egy év alatt ilyet tenni, az nagy dolog! Most kellene felminősíteni az országot, mert ez a két bizalmi index van: tudja-e csökkenteni az állami adósságát és tudja-e tartani a hiánycélt. Igen ám, de csak összenéznek a minősítő társaságok és azt mondják, hogy ha Magyarországot felminősítjük, akkor ezzel azt mondjuk, hogy jó bennünket megadóztatni és ezt azért csak nem mondhatjuk. Mit tudunk akkor tenni? Azt tudjuk tenni, hogy az állampapírpiacon, ahol számítanak a mi befektetéseinkre, nem fogunk vásárolni. Valamint az euró-válsággal a forintot azért megroggyasztják. Ez odáig elmegy, hogy 2011. október 16-án, harminc év óta először senki, azaz senki nem jelenik meg, pontosabban megjelenik, csak nem vásárol a Magyar Állam állampapír-aukcióján. Bennünket nevezhetnek összeesküvés elmélkedőknek, vagy ahogy Tóth Gy. László mondja, hogy „fantaszták” vagyunk, csak akkor erre az esetre mondjon valamit a baloldali nagy közgazdasági guruközösség! Vagy e mögött akkor nincs semmi? Vagy ez egy véletlen nap a magyar gazdaság történetében, hogy egy darab papírt egy forintért sem tudtunk eladni? A következő héten túljegyzés van, de ezzel össze is kuszálták az állami finanszírozást. Tessék csak egy térképen elképzelni azt, hogy hogyan néz ki, milyen szálakkal rendelkezik egy Telecom társaságnak az európai térképe, vagy hogy egy élelmiszerlánc, egy Tesco vagy egy Auchan, vagy bármelyik, hogy néz ki, milyen szövevényes, mindenhová eljut a pókhálója! Ennek a sokaságát képzeljük el, ami elkezd forogni Orbán Viktor torka körül. S ezek összenéznek és azt mondják, hogy ki ez az Orbán Viktor, hogy bennünket villára akar tenni?

Úgy nekimennek Magyarországnak, hogy 2011 őszére teljesen egyértelmű, hogy nincs mit tenni, bizonyos eredmények megőrzése mellett, mindazon érvekkel együtt és a déli államok megroggyanása mellett, a magyar költségvetés stabilizálása érdekében muszáj az IMF-hez fordulni. Ebbe a folyamatba lépett be Magyarország, érzi a kormány, hogy konszolidálnia kell a helyzetet, meg is hirdették, bár nehéz kijönni az elmúlt két évnek a retorikájából – ezt pretoriánus kommunikációnak nevezem – de egy kicsit szelídebbre kell venni… De szerencsénk is van részben, pontosan Románia miatt. Most Románia vonta magára a figyelmet. Az európai közvéleményben, ha elterelődik valakiről a szó, az egy kicsit a hasznára is válik. Azonban nem lezárt ez a folyamat. Meggyőződésem, hogy Orbán Viktor „kilövésének” szándéka nem szűnt meg a nagytőke oldaláról. Ne képzeljük el, hogy ezek, akik a Deutsche Telecom-nak a lábára léptek, vagy azok, akik a francia cégeket ténylegesen „kipaterolták” a közművek területéről, majd megnyugszanak. Különösen, hogy a jövőben a kormány tervez behozni egy magyar szereplőt, olyat, amelyiket árban a magyar lakosság szolgálatába akar állítani, és ezzel meg akarja törni a telefontársaságok kartelljét. Ilyen sérelmek mellett nem szűnt meg Orbán Viktor eltávolításának a szándéka…

Ha össze akarnám foglalni, hogy kik támadják Magyarországot és miért? – akkor én azzal tudom sűrítve elmondani a 2010-től kialakult konfliktusnak a helyzetét, hogy azok támadják Magyarországot, akiknek ez a kormány az elmúlt húsz év kormányaihoz képest kimagaslóan, nagyon gyorsan és bizonyos tekintetben visszafordíthatatlanul súlyos érdeksérelmeket okozott. Amikor arra kérdezünk rá, hogy mi ebben a különleges, mitől különleges ez? A válasz az, hogy ez a kormány a hiperaktív kormányzati cselekvésekkel minden fronton konfliktusokat nyitott meg, amelyeket részben kell vállalni, részben nem kell vállalni. Másfelől pedig azok az érdeksérelmek, amelyeket okozott, minden korábbinál nagyobbak voltak. Ezeket pedig – az elmúlt húsz évben először – nem a multinacionális cégek és a nagytőke, hanem a nemzet és a lakosság érdekében tette.