Fodorné Nagy Sarolta – A keresztyén nevelés mai szempontjai

A keresztyén nevelés hatékonysága nem siker-módszerekben rejlik, hanem alapelveinek komolyan vételében. Ezért „mai szempontok” alatt nem módszereket kínálunk, amelyek többé-kevésbé korszakfüggők, hanem olyan tételeket fogalmazunk meg, amelyek örök érvényűek, de korunk nyomatékosabban hozta felszínre ezeket, mint másokat.

 

  1. A keresztyén nevelés stratégiai kérdés

 

A keresztyén nevelés stratégiai kérdés mind az egyén, mind a nemzet, mind pedig az egész emberi társadalom szempontjából. Stratégiáról hadviselés idején beszélünk, amely – nagyon is jól tudjuk – nem csak fegyveres háború lehet, hanem szellemi-pszichikai harc is. A keresztyén nevelés több, mint jámbor lelkületre nevelés: stratégiai feladat, mert önvédelemre, közösség- és életvédelemre nevel, miközben mégsem pusztán a „védelem” adja meg pedagógiai programját, hanem egy felülről való új cél, az új ég és új föld megvalósulása.

A keresztyén nevelés spirituális erőtérben zajlik. Az idők teljessége felé haladva a menny és a pokol erői között eszkalálódik a küzdelem. „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgy, mint a ki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12,12). Húsvétkor a visszaszámlálás megkezdődött, az ördög tudja, hogy kevés ideje van, és egyre kevesebb. A megváltással Jézus a gonoszt párviadalra hívta – „pro-vokálta” – hogy végleg megszabadítson annak hatalmából. Erővel szemben csak erővel lehet győzni. A harcba tanítványait is beállítja, ezért mondja, hogy „Akinek nincs kardja, adja el ruháját és vegyen” (Lk 22,36), és hogy „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot (Mt10,34kk)”.

A kozmikus spirituális erők küzdőtere az ember szíve. Pál apostol szavai emlékeztetnek: „nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6,12kk.). Ezek az erők bázist keresnek a korszellemben, a hatalomban, egyes emberekben vagy embercsoportokban. A keresztyén nevelés meghirdeti: nem kell áldozattá válni. Azzal a mennyei erővel vértez föl, amely által ebben a harcban győzni lehet. Nem csak beszél Istenről, hanem bevonja a tanítványokat Isten országának erőterébe, a tanítás által, egyszerűen úgy, hogy helyesen hasogatja az igazság igéit, és azt, amit tanít, gyakorolja is.

Azt, hogy mennyire komoly erőkkel van dolgunk a keresztyén tanításban, azt hadd érzékeltesse egy vérbeli stratéga: Jurij Bezmenov, egykori orosz titkosszolgálati tiszt beszámolója. Több előadásban és nyilatkozatban tárja a nyilvánosság elé a KGB módszereit, ha az meg akart hódítani egy országot. E módszerekben bevallottan több évezredes harcászati filozófia és tapasztalat csapódik le.[1] Mint modell-jelenséget érdemes szemügyre venni, hiszen benne e világ fejedelmének eszköztárára ismerhetünk: a győzelemre összpontosít, ennek érdekében gyors, de nem kapkod, nagyon gyakorlatias, könyörtelen, céltudatos, az időket és alkalmakat tervei megvalósulására használja, az embereket ügyesen aktivizálja érdekeik vagy félelmeik mentén, észrevétlenül igyekszik belesimulni a „tájba”, s ha ez másként nem megy, a „tájat” mesterségesen „teremti meg”. J. Bezmenov felvázolja a folyamatot, miszerint egy nép meghódítása négy szakaszban történik: I. demoralizáció II. destabilizáció III. krízis IV. normalizálás vagyis az új rend visszafordíthatatlan stabilizálása.[2] Amikor egy népet meg akarnak hódítani – mondja –, először ideológiai támadást indítanak a hagyományosan ott-honos értékekkel szemben, ezen belül legelőször a vallással szemben. Nem ügynököket foglalkoztatnak, mert az kockázatos és drága, hanem újságírókat, professzorokat, ideológusokat, aktivistákat, akik belülről kezdik el felforgatni a társadalmat, és lazítják a közösség kohéziós erejét. Ez nagyjából 15-20 évet vesz igénybe, amely alatt egy új nemzedék felnő. Ez idő alatt hozzá lehet szoktatni az embereket azokhoz a dolgokhoz, amelyeket első hallásra elutasítanának. Az első számú célpont a demoralizálás szakaszában tehát a vallás. A vallás képviselőit és követőit nevetség tárgyává teszik, a vallás iránti tiszteletet megingatják, a tekintély-személyek tisztességét szétroncsolják, a történelmileg bevett vallásokat más vallásokkal és szektákkal keverik.  Ez a módszer igazolható a kommunista diktatúra levéltári emlékanyagából, és tapasztalataink is alátámaszthatják. A mai magyar társadalom lelkiállapotáról szóló kiterjedt és alapos elemzésekből alább csak egyet idézünk:

„A rendszerváltozás óta eltelt időszakban az egyházak megítélése jelentősen megváltozott, sok esetben romlotta bulvár típusú hírek következtében-, így többen  fel merik [!] vállalni, hogy nem értenek egyet egyházukkal. […].

A terjedő „New Age” irodalom is ebbe az irányba hat, hiszen e »modern vallások« általában teljesen személyesek, az egyénhez szólnak, és nem ösztönöznek semmilyen közösségben való részvételre.”[3]  […] Mára a népesség fele-kétharmada vallásosnak vallja magát, a kérdésfeltevéstől függően (Hegedűs 2000). Ez a vallásosság azonban igen nagy eltérést mutat a huszadik század első felének vallásosságától, mivel nagyon jelentős lett az a réteg, amely magát a maga módján vallásosnak mondja, azaz hisz valamilyen Istenben, transzcendens létezőben, de nem fogad el semmilyen egyházat. Ide sorolhatók az egyre népszerűbb New Age irányzatok, amelyek gyakran irodalmi köntösbe öltöztetve – népszerű olvasmányok formájában – terjednek, és lényegüket, tanításukat tekintve többnyire felmelegítései a kereszténység kialakulásakor igen népszerű és komoly konkurenciát jelentő gnosztikus tanításoknak.”[4]

Jurij Bezmenov gondolatmenetéhez visszakanyarodva: a demoralizáció folyamatában a vallás után a második célpont a nevelés! [5]  Elvonni az ifjúságot attól, ami hatékony és hosszú távon hasznos lenne. A matematika, kémia, fizika, idegennyelv tanulása helyett töltsék idejüket olyan látszólag hasznos tárgyak tanulásával, mint például „természetes ételek”, háztartástan, szexualitással kapcsolatban bármi, s mire 18 évesek lesznek, késő lesz, ha rájönnek, hogy semmi hasznát nem veszik „tudományuknak”. A népfőiskola tagjai, olvasók, presbiterek, hivatásos nevelők és laikusok mondják ezt el a fiataloknak, figyelmeztessék őket: hasznos dolgokat tanuljanak!

Aligha túlzás azt mondanunk, hogy e két első célpont éppen a keresztyén nevelésben sűrűsödik! A keresztyén nevelés valóban stratégiai kérdés! Jurij Bezmenov hivatkozott előadásának végső összegzésében hangsúlyozza: „a megoldás nagyon egyszerű: vissza kell vezetni a társadalmat a valláshoz! A lelki vezetőkre kiemelt szerep hárul, mert ők tanítják meg az embereket önkorlátozó módon élni. Az egész folyamatban (I-IV fázis) leglényegesebb mozzanat a hit. A 2×2=4 is igazság, meg Jézus Krisztus is, az előbbit igazolni is lehet, utóbbi csak a hit tárgya, mégis az előbbi igazságáért aligha hal meg valaki, de azért, mert Jézus Krisztus Úr, azért ezrek és százezrek és milliók vállalják a halált, és békességben halnak meg. Legyen tehát hit! Nem szabad a felforgatás áldozatává válni! Ha egy társadalom elég erős, bátor, és öntudatos ahhoz, hogy az ideológiai szemetet visszautasítsa, akkor megelőzhető az egész társadalomromboló folyamat. Ha import szemetet kínálnak, mondják bátran, hogy megvan a magunk szemete! Ne sztrájkokkal harcoljanak, hanem morális eszközökkel, emelkedett lelkiséggel! Akinek nincs ereje, itt az idő, hogy fejlessze!”

Fentiek alapján a keresztyén nevelés stratégiai pontjai: ne csak ismeretközlés legyen, hanem hitre nevelés, istenszeretetre nevelés. Legyen közösségi perspektívája: erősítse a családi kapcsolatokat, tagoljon be a gyülekezetbe, gondolkozzék és érezzék népben-nemzetben. Tanítson igazán, igaz dolgokat, a Kijelentés alapján. Képesítsen kritikai véleményformálásra a rászedési mechanizmusokkal szemben. A fizikai jelenségek mögött láttassa meg a lelki-pszichikai erővonalakat. Az az erőbevetés, amely két-három nemzedékkel ezelőtt elegendőnek bizonyulhatott, ma már kevés. Több felkészültséggel, több elszántsággal és áldozatkészséggel kell végezni munkánkat, amely nem egyének kiemelkedő teljesítményét jelenti, hanem a közösség tartalékaival való sokkal jobb gazdálkodást.

 

  1. A keresztyén nevelés Isten jövendője felől kapja impulzusait

 

A posztmodern ember számára nincs jövő, nincs cél. A pillanatot akarja teljességként megtapasztalni. Halad – sehova. Talán fel sem tudjuk mérni, hogy a kor gondolkodásától milyen élesen elüt az, hogy számunkra van jövendő, és ezt a jövendőt Isten határozza meg.  A keresztyén nevelés a „mának élünk” szemlélettel szemben a jövendőnek nevel, és a jövendőből kapja irányultságát. Ez a jövendő nem utópia, hanem Isten kiteljesedő uralma. Közös jövőnk, amelyben minden nép részesül. Proto-Ézsaiás (Kr.e. 740-698) ezt jövendöli, a népek számára közös jövőt prófétál: „Azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izrael mint harmadik ország, áldás lesz a földön. A seregek Ura pedig ezt az áldást mondja: Áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izrael, az én tulajdonom” (Ézs. 19, 23-25.). A Tórah is megerősítően szól arról, hogy Isten szeretete elég nagy arra, hogy nem csak egy népet, hanem népeket szeressen: “Bizony szereti ő a népeket!” (Deut 33,3).

Az eljövendő shalom két alaposzlopa az igazságosság és a szeretet. A kettő együtt. Nem lehet kijátszani egyiket a másikkal szemben. Péter apostol írja: „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság(osság) lakozik.” (2Pét 3,13). Ez kinek vigasztalás, kinek intelem! „Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság(osság), békesség és Szent Lélek által való öröm” (Rom 14,17). Az eljövendő igazságos világra Szentírással a kezünkben készítjük fel diákjainkat, mint amely „Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban (dikaiosunh) való nevelésre (2Tim 3,16). Milyen gazdag nevelési program, ha igazságosságra akarjuk nevelni a fiatalokat! Magában foglalja Isten igazságosságának kimeríthetetlen példatárát és a kegyelemmel összefüggő dialektikát, önmagunk elfogulatlan megismerését, és az emberismeret sokrétűségét.

Az Isten jövendője felől kapott, keresztyén nevelésünket meghatározó másik impulzus: a szeretet. A jövendőnk: Isten, mert Isten szeretet. Jövendőnk a megöletett Bárány, Isten testet öltött szeretete! A jövendő a vele való mennyegző képével fejeződik ki gyakran a Szentírásban. A mennyegző a szeretet ünnepi metaforája a maga összetett, gazdag üzenetével. A szeretet a Lélek gyümölcse (Gal 5,22), ezért szeretetre világi pedagógiai program nem, csak a keresztyén nevelés tud elsegíteni. A szeretetről csak a Szeretettől lehet tanulni és érintést kapni. Szeretet nélkül tanítványaink is csak pengő ércek maradnak. S hogy mi az igazi szeretet, azt Jézus lelkületében ismertethetjük fel. Súlyos kérdés, hogy mennyire tesszük ez által áldozattá őket. Bizonyos mértékig bizonyosan áldozattá válnak, ugyanakkor ez az az értékrend és békesség, ami semmilyen körülmények között el nem vétetik tőlük.

  1. A keresztyén nevelés boldogsági,- boldogulási,- etikai tanácsokat ad az élethez

 

A keresztyén nevelés nem beszűkíti az életet, ellenkezőleg: kitágítja. Egyszerre beszél az örökkévalóan megmaradóról, és az evilági életről. Miközben a jövőre irányítjuk diákjaink tekintetét, a jelen életkérdéseit sem tévesztjük szem elől, sőt megtapasztalhatják, hogy azok is a maguk helyére kerülnek. A keresztyén nevelés nem csak a túlvilági életre készít föl. Hamis, „csúsztatás”, hogy a keresztyének csak a túlvilággal törődnek. Jézus azt mondja: az örökélet már elkezdődik bennünk, akik Krisztusban újjászülettünk. „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment (perfektum!) a halálból az életbe” (Jn 5,24). Átment, azaz már az örökéletben jár, él, van.

A  jó keresztyén nevelés  tanácsokat ad a boldog evilági élethez. Segít a jó és rossz közötti választásban, ezáltal mindig etikai nevelés is. Korábban a világi társadalmi értékrendben jobban és felismerhetőbben érvényesült a keresztyénség normája – jóllehet sosem tökéletesen. Mára a jó és rossz közötti határ elmosódott, ezért a helyes út választása nehezebbé vált. „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet” (Zsolt 119,9) – mondja a zsoltáros. Isten objektív mércéjéhez mérve tudnak helyesen választani ifjaink. Közöttük különösen a sok érzelmi/válási/fizikai árva vár köznapi életvezetési tanácsadást is, akiknek szülei és nagyszülei nem mondják el, hogy mi a jó és mi a rossz, mi szolgál javára, mi szolgál kárára.  Hittanórán vagy éppen keresztyén pedagógus által tanított közismereti órán „boldogság-tanácsokat” is adhatunk. Ezek a tanácsok az Igéből szervesen következnek!

 

Minden igének van morális vetülete: az embertársra vonatkozó tanítása. A Bibliában hangsúlyosan a Példabeszédek könyve foglalkozik etikai tanácsadással. Sok olyan erkölcsi útmutatást tartalmaz, amelyek az ifjút abban segítik, hogy ezen a világon hogyan tud helytállni, mit tegyen, hogy boldogan éljen, és később ne kelljen útjait megbánni. A sok közül most a közelmúlt napi igéi közül egyet hadd említsünk, amely a fiatalok egyik legkritikusabb pontja: a reggeli felkelés. „Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek; Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú!” (Péld 6,10-11) – mondja az ige. Az egész élet alakulása múlik ezen, hogy időben fel tud-e kelni valaki. Valóban élet-tanács. Erőteljesebb hatású, mint az ébresztőóra! Belülről késztet a reggeli felkelésre.

Erkölcsi tanítást adnak a prófétai igék is. Az embertárssal szembeni kötelezettségre emlékeztet például Jeremiás:

„Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat [út = az egész élet a maga gyakorlati magatartásában, irányában, mozgásában] és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké. Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr.” (Jer 7,5-11).

Isten tisztelete és az embertárssal való bánásmód nem függetleníthető egymástól. Isten megítéli az embertárs ellen elkövetett bűnt, s ez vigasztalás, hiszen azt is jelenti, hogy nála nincs személyválogatás! Az etikai tanítást ne tegyük hiteltelenné etikátlan magatartással! A vallás(osság) nem ment fel az etikus cselekvés kötelezettsége alól, sőt súlyosbító körülmény, mert tudja, hogy mi Isten törvényének elvárása. A törvény tanítása és tudása felelősséggel jár. Jézus sem helyezte hatályon kívül a törvényt, hanem a szeretet által betöltötte. Egy módon van jogunk átlépni a törvény betűjét: a szeretet áldozata árán.

2013-tól kötelezően választható lesz a hittan vagy az etika. A hittanoktatók etikai tanításokban is gazdag órákat tarthatnak, ha hűek maradnak az Igéhez.  Az irodalom (mese) is nyújt erkölcsi tanításokat. Példát kínál, értékválasztásra segít, belső felüdülést jelent, imaginárius rejtekhely lehet, ahol meghúzódhat olvasója vagy hallgatója, de mindig másodlagos eszköz marad az Ige hatalmával szemben.

 

  1. A keresztyén nevelés feloldozó és felemelő hatalom  

 

Általában nem tudjuk, milyen súlyos terheket, sebeket, emlékeket, lelki betegségeket és bűnöket hordoznak azok, akik eljönnek az óráinkra. Sokan reményvesztettek, fásultak. Gyermekek között is fel-felhangzik, hogy inkább akarják a halált, mint az életet! Ezek az emberek kapaszkodót, reménységet, erőt várnak. Bocsánatot várnak. S mit kapnak?! … Nem bölcselkedést várnak tőlünk. Isten a mi szavunkra bízta, hogy gyógyítsuk őket! Evangéliumot várnak. S ha nem azt kapnak, azon mérhető le, hogy örömtelenek a hittanórák. A betlehemi pásztorok és az emmausi tanítványok öröme, meg a samáriai asszonyé és Zákeusé nem csak tananyag, hanem megtapasztalható valóság, mert Isten országa öröm is. Ahol valóban az evangélium hangzik, ott az Igének van bilincseket oldó hatalma, hiszen lényege szerint kegyelem-hirdetés! Komoly bűnbánatot kell tartani sok hitoktatásban foglalatoskodó embernek az eltékozolt időért, amelyet a gyermekek és ifjak életéből a tartalmatlan órákkal elloptak!

Isten oltalmazó ígéretei valóságos vigasztalást jelentenek mindazoknak, akiknek nincs földi támaszuk. Meghallhatják, hogy az özvegyek, árvák, szegények, jövevények – personae miserae – Isten pártfogó hatalmát élvezik. Bátorságot meríthetnek abból, hogy Isten kiáll értük: „Ne mozdítsd meg a régi határt, és az árváknak mezeibe ne kapj; Mert az ő megváltójuk erős, az forgatja az ő ügyüket ellened! [Ő perli majd perüket veled.]” (Péld 23,10-11). Ezt az ígéretet a nyomorúságot átélt egész nép is meghallhatja Jeremiás próféta szavaiban: „De az ő megváltójuk erős, Seregek Ura az ő neve, bizonnyal felveszi az ő perüket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse” (Jer 50,34). Jézus is elsősorban a „bezárt sorsúakhoz”[6] jött: bűnösökhöz, vakokhoz, szegényekhez, foglyokhoz, összetört szívűekhez, azokhoz, akik tapasztalataikból azt a tanulságot szűrték le, hogy nem tudnak sorsukon változtatni. Jézus személye ezeket az embereket saját sorsuk fölé emeli, rájuk nézve a sors elveszíti végzetszerű hatalmát, átélik, hogy hit által felülmúlhatják tapasztalati korlátaikat.  Ma, amikor gyermekszegénységgel, munkanélküliséggel, családok széthullásával, és számtalan más nyomorúsággal küzdenek tanítványaink és a családok, a keresztyén tanítás feloldozó, éltető hatalma valóságos szabadító erő lehet számukra!

 

  1. A keresztyén nevelés létének belső magvához vezeti el az embert

 

A keresztyén nevelés a korszellem ellenében formálja a jellemet. Milyen emberképe van a mai ifjúságnak? Erről árulkodik szóhasználatuk, zenei ízlésük, média-befolyásoltságuk, az élet értelméről alkotott felfogásuk.  Ezeket vesszük sorra az alábbiakban:

Alig észrevehető napjainkban a fokozatos eltolódás a létezésről a birtoklásra. E. Fromm mutat rá, hogy a nyugati nyelvekben egyre növekszik a főnevek és csökken az igék használata. Ez azt jelenti, hogy az ember értékrendje észrevétlenül átrendeződik: a birtoklás fontosabbá válik, mint a létezés.[7] Amikor azt mondjuk, van egy ötletem, van egy állásom, akkor a birtoklás hangsúlyos. Ehelyett helyesebb azt mondani: „arra gondoltam”, „ott dolgozom”, mert az igésített kifejezés a létezésre helyezi a hangsúlyt. A keresztyén nevelés akár tudatosan, akár tudattalanul a létezés lényegére irányítja a figyelmet. „Több vagy, mint amit birtokolhatsz” – emlékeztet egyebek között a bolond gazdag példázata: „bolond, még ez éjjel elkérik a te lelkedet” (Lk 12,20) és sok más jézusi mondás.

„Több vagy, mint bomló anyag” – emlékeztet a keresztyén nevelés. Ezzel szemben az egyik nagyon gyakran játszott rock szám – sok másik mellett –  a ritmus és a zene tartós hatásával azt vési be a hallgató tudatába: nem vagy több, mint biológiai folyamat, bomló anyag. Ráadásul kusza a szöveg, csak gondolat-töredékek érthetők, de fiataljaink agyát, gondolkodását, életszemléletét ezek formálják:  „Nem vagyok több, mint anyag: bomlok, / menekülök innen hanyatt-homlok. / folyton homlok, ha lehet, hanyatt, / odaadó vagyok: bomló anyag. / Nem vagyok több, mint alkalmi társad / alá is fekszem az aktualitásnak, / ha éppen kidobsz, de semmi másnak, / bárcsak volna erőm, hogy váltsak / Odaadó vagyok bomló anyag …” Érthetetlen, de célját eléri: zülleszt, bomlaszt, az emberi méltóságérzést alacsonyítja. S talán sokan nem is merik bevallani, hogy nem érthető a szöveg. Komoly egyéni és közösségi feladat, hogy egyházi foglalkozásaink ellensúlyozni tudják ezeket a hatásokat, és a fiatal merjen szembeszállni a tömeghatással: „több vagyok, mint bomló anyag.”

 

„Több vagy, mint fogyasztó”. A fogyasztói társadalom marketing fogásainak elsődleges célpontja az ifjúság. Felkorbácsolják igényeiket, hogy kívánságaik rabszolgáivá tegyék őket.  Vásárlási akciókkal ostromolják őket. A „költs, hogy takarékoskodj” ellentmondását csak kellő szellemi-lelki értékek birtokában ismerik fel.

„Több vagy, mint média-báb, ön-tudatától megfosztott sorozat-lény” – szembesít a keresztyén nevelés. Alan Watt, brit író, filozófus idéz fel egy önmagáért beszélő példát: az ’50-es 60-as években a brit kormány a többi európai országhoz hasonlóan elhatározta, hogy minden háztartásban legyen tv. Ennek érdekében engedélyezte, hogy hitelkártya cégek létesüljenek, amelyek semmi másra nem, de televízióra adtak hitelt a dolgozó rétegeknek. Addig – mint mondja – minden hétvégén kimentek szüleivel a munkásnegyed mellett lévő völgybe, ahol ezer-ezerötszáz emberpár találkozott, beszélgetett, véleményt cserélt, a gyerekek játszottak egymással. Amint megjelent a televízió, egy hónap alatt kiürült a völgy, és soha többet nem lehetett ott beszélgető embereket látni, de ahogy végigment az utcán, a jellegzetes kék fény villogott ki minden ház ablakán.[8]  A több évszázados önépítő társadalmi formát egy hónap alatt szétverte a televízió…

A keresztyén nevelés értelemtaláláshoz segít. Az értelmetlen élettől való szenvedés a nyugati fogyasztói társadalomnak mintegy negyedét érinti – írja V.E Frankl már 1991-ben[9] – amely arány a negyvenes évektől kezdődően folyamatosan emelkedett. Frankl előre jelzi már ez idő tájt azt is, hogy az egzisztenciális frusztráció növekedésével kell számolnunk a volt kommunista országokban is.[10] Amerikában a ’90-es fordulat előtt 360 egyetem 189733 hallgatójának 73,7 %-a számára az elsődleges cél az volt, hogy olyan világnézetet találjon, amelynek alapján élete értelmét találja meg.[11] A diploma tehát nem jelenti egyúttal az élet értelmének, céljának megtalálását. Ez a jelenség az értelmiségi fiatalok iránti felelősségünket ébreszti: találjuk meg hozzájuk is az utat: gimnazistákhoz, egyetemistákhoz. Ne szégyelljük a Krisztus evangéliumát az értelmiségi fiatalok előtt sem!

 

  1. A keresztyén nevelés közösségi tevékenység

 

A valódi nevelés nem csak elmélet, hanem kapcsolati rendszerekben is megvalósul: a „másik emberre” is néz. A keresztyén nevelés természetes közösségei: a gyülekezet, család, nép-nemzet.

A gyülekezet nevelő közösség, úgy, ahogy van: nevel. Nevel a presbiter, a hitoktató, a rangos és az egyszerű egyháztag: életmódjával, beszédével, törődésével, imádságával vagy annak hiányával, jelenlétével vagy távolmaradásával. Nem csak a lelkipásztor feladata, hanem az egyháztagoké is, hogy beszéljenek hitükről, éljék hitüket, tegyék hallhatóvá és láthatóvá küzdelmeiket és győzelmeiket. Beszélgessenek, mondják el történeteiket. Tegyék fel a gyülekezeti honlapra múltbeli és jelen történeteiket. Nehezebben lehet manipulálni az egyént ott, ahol közösségi emlékezés tart fenn neveket, eseményeket, adatokat.  A gyülekezetekből nőhetnek ki újjászületett emberek. A hittanóra nem tudja pótolni, sem pedig ellensúlyozni a gyülekezeti/egyházi közösségi mulasztásokat!

A keresztyén nevelés megkerülhetetlen színtere a család. A közvetlen családtagok: szülők, nagyszülők, testvérek hitelesíthetik leginkább a hitünk megbízhatóságát a gyermekek és fiatalok előtt. A hitoktató feladata, hogy tudással egészítse ki az otthonról hozott istenismeretet vagy éppen pótolja, esetleg javítsa annak torzulásait. Nem ritka esetben ugyancsak a katechéta tudja gyógyítani a családi nevelés során esett sebeket.

A hittanórák kapcsolják a fiatalokat tágabb közösségükhöz, a nemzethez az anyanyelv igényes használatával, a zenei anyanyelv művelésével, történelmi példák alkalmazásával, művelődési ismeretek témához illeszkedő közlésével, a hagyományok átadásával. Nép-nemzeti stratégiai fegyver – hogy visszakanyarodjunk kiindulópontunkhoz – az elődeinktől ránk hagyományozott vallás és kultúra együtt-járása.

…S megtörténhet, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz!”

 



[1] Pl. Szun-ce „A háború művészete” /”A hadviselés törvényei”/ c. műve, amely mintegy 2.500 éves

[3] Székely András: A vallásosság alakulása Magyarországon 1995-2006 között. A vallásosság összefüggései a gyermekszámmal. Vallásosság és lelki-egészségi állapot. In: Kopp Mária: Magyar lelkiállapot 2008. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2008. 377. o.

[4] I.m. 376. o., valamint:  Hegedűs R. A vallásosság alakulása Magyarországon a kilencvenes évek kutatásainak tükrében. PhD értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Bp. 2000.

[5] Érdemes összehasonlítani, milyen céltevékenységi lista élére kerül a vallás és a nevelés, és mivel az előadás során is élénk figyelem jelezte, hogy szívesen hallanának többet róla, ezért vázlatosan lejegyezzük, melyek a felforgató folyamat további lépései J. Bezmenov előadásában: A Demoralizáció vagyis az

I. szakasz további területei a 1. vallás és a 2. nevelés után:

3. Társas élet (social life), adminisztráció: elvenni a kezdeményezést az emberektől, s ezzel elvenni tőlük a felelősséget; a természetes kapcsolatokat szétszakítani, és hivatali úton (bürokratikusan) ellenőrzött mesterséges testületekkel helyettesíteni, pl. szomszédság és rokonság helyett szociális munkások intézményrendszerét létrehozni, akiket az állam fizet.

4. Hatalmi szervezetek átrendezése: a természetesen megválasztott vezetőket mesterséges testületek vezetőivel helyettesítik, pl. pártok létesítése, média.  A médiának majdnem kizárólagos (monopol) hatalma van a tudaton: megerőszakol; létrejön a mediokrácia! Nem kell jó újságírónak lenni, csak jól illeszkedni a rendszerbe.

5. Munkaadó-munkavállaló, gazdaság területe: A természetes piaci kapcsolatokba belép egy harmadik, aki közvetít az adó és vevő között, s ebben mindig ő jár jól. Sztrájkok gerjesztése: „jogod van hozzá, hogy többet követelj magadnak” – hangoztatják a szakszervezeti sztrájkok. Az egyenlőség hamis látszatát keltik, holott természetes közegben nem egyenlők az emberek, hanem különbözőek, de segítik egymást.

II. szakasz: Destabilizáció.

Cél: minden kapcsolatot szerkezetében megingatni. Jelszó: „hagyjátok rájuk, hogy ők intézzék el egymást.” Feladat: a társadalomban egyébként is meglévő feszültségek felerősítése, radikalizálás, militarizálás, végül emberek lelövése. A gazdaságban az alkufolyamatok végletekig történő kiélezése. Emberi kapcsolatokban feszültség gerjesztése: tanár-diák, orvos-beteg, buszvezető-utas, fehérek-feketék stb. között, nem számít, hogy hol és milyen áron, csak ütközőpontok legyenek.  Itt történik az, hogy az un. „alvó ügynököket”, akiket a KGB  15-20 évvel korábban kiképzett, újra előveszik, és a jelenségek élére állítják.

III. szakasz: Krízis.

Ekkor már minden mesterséges testület/csoport hatalmat követel magának. Amikor egy társadalom nem tud tovább hatékonyan működni, „megváltó” után néz. Ilyenkor jön az idegen nép, vagy belső testület: „Itt vagyunk!” A polgárháborút mesterségesen beinjektálják, vagy egyszerűen megszállják, mint a Kelet-európai államokat. A folyamat még a III. szakaszban is megfordítható: a csoportok hatalmának korlátozásával. Ki kell mondani, hogy kik a társadalom önjelölt urai, ellenségei.

IV. szakasz: Normalizálás.

Nincs többé szükség forradalomra, radikalizmusra. Elvégezték munkájukat az „alvók”, aktivisták, professzorok, ideológusok, homoszexuálisok. Az új kormánynak stabilitásra van szüksége ahhoz, hogy kizsákmányolja az országot, és hatalmának előnyeit élvezni tudja. Innen csak háborúval lehet visszafordítani a folyamatokat! Nem kell többé női felszabadító mozgalom, homoszexuálisok felszabadító mozgalma, gyermekek felszabadító mozgalma, hanem jöhet a „jó demokratikus proletár szabadság.”

[6] vö.: Szathmáry Sándor (et al): Eszkatológia. Ref, Zsinati Iroda Doktorok Kollégiiumának Főtitkári Hivatal, Bp., 2001. 105. o.

[7] Piper, Hans-Christoph: A kommunikálás tanulása a lelkigondozás és prédikálás terén. DRHE, Debrecen, 1999.  85.o.

[9] FRANKL, V.E.: A tudattalan Isten – Pszichoterápia és vallás. Euro Advice, (h.n.) 2002. Eredeti kiadás: Kösel

Verlag, München, 1991. 152. o.

[10]FRANKL, Viktor E.: Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben. Kötet Kiadó, (s.l.). 1996. Eredeti

kiadás: R.Piper and Co. Verlag, München, 1989. 144. o.

[11] FRANKL, Viktor E.: Az ember … 148. o.