NÉPFŐISKOLAI NAPOK KÁRPÁTALJÁN (NAGYDOBRONY-SZERNYE) 2019. március 15-17.

Március 15-16-17. napjain tartottuk a Népfőiskolai Napokat, Nagydobronyban és Szernyén. Volt bennük izgalom, hiszen az utóbbi hónapok feszült helyzetet teremtettek, a politikusok miatt.
A programunkat szerencsére nem zavarta meg külső atrocitás, igaz, mind Nagydobronyban, mind Szernyén jelen volt az ungvári konzulok: Berkecz Jánosné és dr. Loppert Balázs.http://www.nepcoll.hu/wp-includes/js/tinymce/plugins/wordpress/img/trans.gif
A program a Gimnázium és a Líceum csapatai közötti teremlabdarúgó mérkőzéssel kezdődött és büntető rúgásokkal dőlt el az első hely. Mid a két csapat érmeket kapott, aranyat és ezüstöt – az első helyezett csapat egy Népfőiskola Kupát, a legjobb góllövő, a legjobb kapus és a legjobb mezőnyjátékos pedig egy-egy oklevelet vihetett haza.

A pénteki és a szombati nap programja a Nagydobronyi Magyar Házban történt, amelynek létrehozásában a Népfőiskolai Collegiumnak is része volt, hiszen mintegy öt évvel ezelőtt, levélben kértük a Külügyminisztériumot, hogy Nagydobronyban épüljön fel egy Magyar Ház… Ez 2018 végén kész lett.

A Magyar Ház-i program előadói voltak Horkay László nyitó áhítata után: Úrházy-Kis Stella Beáta, Szabó Dániel, Berkecz Jánosné, Pécsi L. Dániel. Ez utóbbi heraldikai szakember és művész, aki az alkalmon virtuálisan egyesítette az adott országok címereinek a segítségével a Kárpát medence magyarságát. Köteles Ágoston, a forrófalvi csángó egyesület képviselői és a Nagydobronyi Református Egyház Asszonykórusa. Sor került oklevelek átadására is.

A szombat reggeli áhítaton Béres László szernyei lelkész szolgált, Badó Margit a Nagy Háborúra emlékezett, Őrhídi László a családi vállalkozásról, Horkay Anna a sztálini terror áldozatairól tartott előadást, Meleg Vilmos pedig, Juhász Gyula: Trianon című versét adta elő. A csángó népfőiskolások táncokat mutattak be, a fiatal, nagydobronyi Ráti Tamás és barátnője csárdást táncolt.
Az esti programban, a filmvetítést (Este hívlak c. – a rendező, Bunda Rita szólt a filmről) követően, Meleg Vilmos Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét adta elő.

Március 17-én, vasárnap a szernyei református templomban folytatódott a program, ahol dr. Kis Boáz hirdette az Igét. Ezen az alkalmon a Szernyei Református Gyülekezet kórusa is szolgált. A gyülekezeti teremben Horkay László elnök, dr. Loppert Balázs konzul, Úrházy-Kis Stella Beáta és Pécsi L. Dániel szólt a jelenlévőkhöz. Béres László lelkipásztornak oklevéllel köszöntük meg eddigi áldozatos népfőiskolai szolgálatát.

Végezetül, dr. Loppert Balázs konzullal, Ft. Horkay László, Nt. Béres László és dr. Kis Boáz megkoszorúzták az I. és a II. világháború hőseinek emlékművét. Az alkalom közös ebéddel zárult.

 

47 A SZERNYEI ELSŐ VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ ELŐTT 1

2 BERKECZ JÁNOSNÉ, konzul (Magyarország Ungvári Főkonzulátusa)

3 PÉCSI L. DÁNIEL - Címerekkel írt Kárpát-medencei történelem

6 KÖTELES ÁGOSTON - Felvidéki szenvedések

5 DR. KIS BOÁZ üv. elnök

1 Ft. HORKAY LÁSZLÓ ny. püspök - Nyitó áhítatot tart

8 SZABÓ DÁNIEL - Népfőiskolai presbiterképzés

9 ÚRHÁZY-KIS STELLA BEÁTA - Népfőiskola a nemzet szolgálatában

10 NAGYDOBRONYI REFORMÁTUS EGYHÁZ ASSZONYKÓRUSA

Nt. BÉRES LÁSZLÓ - nyitó áhítat

14  BADÓ MARGIT, történész, gimnáziumi tanár(NAGYDOBRONYI REFORMÁTUS LÍCEUM) - A Nagy Háború emlékezet

15 HORKAY ANNA gimnáziumi tanár (SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÉZIUMA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÉS DIÁKOTTHONA) - A sztálini terror áldozatai (vetített képes előadás)

16 ŐRHÍDI LÁSZLÓ, Terra Dei-Kárpátaljai Mezőgazdasági Szaktanácsadó Központ igazgató-helyettese - A családi vállalkozások szerepe (vetített képes előadás)

19 GÁL ERIKA - PÉCSI L. DÁNIEL

34 IGEI SZOLGÁLAT - dr. Kis Boáz  - SZERNYEI REFORMÁTUS TEMPLOM

35 Nt. BÉRES LÁSZLÓ LELKIPÁSZTOR - SZERNYEI REFORMÁTUS TEMPLOM

36 SZERNYEI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET  KÓRUSA 1

38 DR. LOPPERT BALÁZS, konzul (Magyarország Ungvári Főkonzulátusa)  a SZERNYEI Népfőiskolai Napon

58 KISPÁLYÁS FOCIMÉRKŐZÉS - CSOPORTKÉP

TOVÁBBI KÉPEKET A GALÉRIÁBAN TALÁLUNK A KÁRPÁTALJAI NÉPFŐISKOLAI NAPOKRÓL.