Mint helyi előadó, nagy kihívásnak számított számomra az előadói feladat a három moldvai faluban. Ezért a megadott témát próbáltam kibővíteni olyan szempontok szerint, amelyeket feltétlenül szükségesnek tartottam azért, hogy a helyiek elfogadjanak és meghallgassanak.Elmondhatom, hogy jól ismerem azt a terepet, ahol első ízben tartottunk előadást a helyi, felnőtt embereknek. Csak sejtelmeim voltak, hogy kik lesznek a meghallgatóink. A résztvevők között valóban falvanként igazítani kellett a mondandómat, mivel egységesség csak abban mutatkozott, hogy a hallgatók többsége nő volt, ezen belül: fiatalabb korosztály Külsőrekecsinben, vegyesen, felnőttek és gyermekek Klézsén, felnőtt asszonyok (idősek és fiatalok) Forrófalván. Figyelembe vettem a helyi szervezők kéréseit is. Például Külsőrekecsinben, Gyurka Valentin hangsúlyozta, hogy a faluturizmussal kapcsolatos, hasznos tudnivalókról is beszéljünk. Szemléltető és segédeszközként két könyvet használtam. A könyvek a moldvai csángó sorsról, a helyi csángó-magyar kultúráról szóltak.

Elmondhatom, hogy jól ismerem azt a terepet, ahol első ízben tartottunk előadást a helyi, felnőtt embereknek. Csak sejtelmeim voltak, hogy kik lesznek a meghallgatóink. A résztvevők között valóban falvanként igazítani kellett a mondandómat, mivel egységesség csak abban mutatkozott, hogy a hallgatók többsége nő volt, ezen belül: fiatalabb korosztály Külsőrekecsinben, vegyesen, felnőttek és gyermekek Klézsén, felnőtt asszonyok (idősek és fiatalok) Forrófalván. Figyelembe vettem a helyi szervezők kéréseit is. Például Külsőrekecsinben, Gyurka Valentin hangsúlyozta, hogy a faluturizmussal kapcsolatos, hasznos tudnivalókról is beszéljünk. Szemléltető és segédeszközként két könyvet használtam. A könyvek a moldvai csángó sorsról, a helyi csángó-magyar kultúráról szóltak.

Magamról

Szent Istvan gyermekei: Nyisztor Tinka néprajzossal beszélget Benkei Ildikó. A könyv 2008-ban jelent meg és a tartalma egy interjú, amelyben elmondom tulajdonképpen a saját tevékenységemet, amely a közösségről, a közösség építéséről szól. 2001-ben végleg hazaköltöztem Pusztinába, a saját szülőfalumba. 1990-2002 között tanulmányokat folytattam: Budapesten, Bukarestben és Neuchatelben (Svájc).

2008-ban védtem meg a doktori disszertációmat, Budapesten az ELTE BTK-án. A dolgozatom témája: Hétköznapok és ünnepna­pok – A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája (kézirat).

Pusztinában mindig felnőttekkel foglalkoztam: írni-olvasni tanítottam őket, hogy használni tudják az imakönyveket. A hagyományos kultúra ápolásának a fontosságát tanítottam. Hagyományőrző csoportot működtettünk. A valláson belül az anyanyelv használatának szükségességét tartottuk fontosnak, ezért a magyar nyelv használatát kértük a vallásos szolgálatokban. Mind a három helyszínen fontosnak tartottam elmondani, hogy a pusztinaiak milyen lépéseket tettek a moldvai Katolikus Egyház felé, hogy magyarul is imádkozhassanak a pusztinai Szent István templomban. A vallással kapcsolatos problémákat jól ismerem, ezért fontosnak tartottam, hogy a pusztinaiak példáján keresztül érzékeltessem, hogy hogyan lehet, és kell kérni a magyar nyelvű mise bevezetését a templomban. 2006-ban egy pusztinai delegáció eljutatta a Szentszékhez is a magyar nyelvű mise kérését. 1995-2006 között Pusztinában rendszeresen, minden fontos ünnep alkalmával magyar nyelvű misét hallgattunk a szabad ég alatt, magán portákon. Télen ez nem volt lehetséges. A Vatikán ígéretei nem teljesültek itthon, nincs rendszeres magyar nyelvű mise a templomban, de ha magyar vendégek vannak a faluban, akkor mindig magyarul is imádkozunk és énekelünk a templomban.

 

Hazaköltözés, közösségépítés: felnőttek tanítása, ima, ének, olvasás

Mint említettem, 2001-ben végleg hazaköltöztem Pusztinába. Budapesten felpakoltam a könyveimet és hazahoztam Pusztinába. Számomra ez volt a végleges hazaköltözés, hiszen Sepsiszentgyörgyön is volt lakásom, mivel ott dolgoztam, ott éltem tizenhárom éven keresztül. 1990 után, az egyetemi évek alatt is mindig Pusztinába jártam haza, és a moldvai csángó falvakba jártam terepmunkát végezni. Minden dolgozatomat az egyetemen a moldvai csángó magyarok kultúrájáról, életmódjáról írtam. 2000-ben létrehoztuk a pusztinai Szent István Egyesületet, amely érdekvédelmi, kulturális egyesület. Az egyesület lehetőséget adott, hogy hitelesen képviseljük a közösség érdekeit, főleg a Katolikus Egyház előtt. A közös tanulás, éneklés, imádkozás, a közös fellépések tartották egyben, kovácsolták össze a kis magyar közösségünket. A fellépéseken kívül sokat zarándokoltunk közösen, főleg magyar lakta területekre (Csíksomlyó, Futásfalva, Gyimes) ahol lehetőségünk volt magyarul gyónni, misét hallgatni, misekérésünket elmondani.

Napjainkban a pusztinai Magyar Házban működik a Hagyományőrző Csoport. Sajnos, a Szent István Egyesület nem kapott helyet a pusztinai Magyar Házban. A vallásos ügyeket a Ház nem vállalja, ezért továbbra is a Szent István Egyesület képviseli azokat.

A saját kultúra fontossága és annak beépítése a faluturizmusba

1990 után egyre több magyarországi és erdélyi vendég fordult meg a moldvai csángó falvakban, így Pusztinában is. Már nem kellett attól félni, hogy megbüntetnek, ha magyar vendégeket fogadunk.

A magyarországi vendégek csak részben voltak barátok, ismerősök. Legtöbben a felől érdeklődtek, hogy hogyan tölthetnének el nálunk pár napot akár fizetés ellenében is, magyarán fizetővendégként szerettek volna időzni a moldvai magyaroknál. A szokásokkal ellentétben ez új jelenség volt, ezért tanítani kellett volna a faluturizmust, de minden gyorsan történt, ezért Pusztinában a kialakult kis közösség fogadta a vendégeket, legtöbbször a saját portámon. Különös problémát jelentett Pusztinában a vendégek étkeztetése.

 

Saját kultúra

Mint mindenhol Kelet-Európában, így Romániában is a régi kommunista rendszer már 1945 után arra törekedett, hogy mindent, ami régi, azt el kell tüntetni, vagy az embereket kell meggyőzni arról, hogy az rossz, értéktelen, maradias és az új értékeket kell elfogadni és művelni. A moldvai magyaroknál ez a „régi elítélése” nagyobb hangsúlyt kapott – mai nap is érezni –, mivel itt nem csak egy régies kultúráról volt szó, hanem egy magyar etnikai csoportról, amelynek az asszimilálása volt cél – ma is az. Ezért a moldvai csángó magyaroknál „szégyellni” való a saját magyar kultúra, minden velejárójával együtt.

A moldvai magyar katolikusok esetében felsorolnám a népviseletet, a lakáskultúrához tartozó szőtteseket, az étkezési szokásaikat és az archaikus magyar nyelvüket is. Pusztinában tapasztaltam, de más falvakban is előfordult, hogy amikor az étkezésről érdeklődtem, akkor nem szívesen mondták el, árulták el, hogy mikor, hogyan mit esznek…

2001-ben Svájcban tartózkodtam, amikor Budapestről egy csoport érkezett a faluba és szerettek volna pár napig maradni. Nyelvészek és bölcsész diákok voltak, akik nyelvjárást szerettek volna gyűjteni a moldvai csángó magyaroknál. Számomra költséges volt, mert telefonbeszélgetésekkel próbáltam segíteni a pusztinai asszonyoknak, hogy hogyan, mit tegyenek és főleg, hogy ne izguljanak. A legnagyobb gondjuk az étkeztetés volt. Számomra izgalmas feladat volt, mert épp a kutatott területemről volt szó.

A probléma az volt, hogy szégyellték megkínálni a vendégeket a saját hagyományos ételeikkel, más jellegű ételeik nem is voltak. Akkor a falusi boltban nem lehetett találni városi élelmiszereket: felvágottakat, sajtokat, konzerveket, stb. Nagyon nehezen lebeszéltem, hogy ha mégis megoldható, akkor konzervet, vagy felvágottat tegyenek az asztalra. Akinek sikerült beszerezni, az megtapasztalta, hogy a vendégek nem fogyasztották el. Viszont a pusztinai ételeket nagy érdeklődéssel és jóízűen ették meg. Talán ez volt Pusztinában a nagy áttörés, amikor látták, hogy a budapesti vendégek szeretik a falusi tejet, tojást, savanyú leveseket, a galuskát („töltike”, általában hús nélkül).

Tizenkét év elteltével már tudják, hogy fontos a helyi ízek felszolgálása, mert a vendégek szeretik. A vendégek fogadása sokat segített a saját gátlások legyőzésében is. Kiderült, hogy szeretik az énekeinket, az imáinkat, a régies magyar nyelvünket, a szőtteseinket, a lakásainkat, azaz a saját magyar kultúránkat.

Lakásbelső – Tájház – A lakás hagyományos díszítése, berendezése

1990 után rohamos változás érte el a moldvai csángókat is. Azok, akik dolgozni mentek Európába és a nagyvilág különböző országaiba megismerkedtek azzal a kultúrával, amelyet válogatás nélkül otthon, a saját falvaikban is próbálnak megvalósítani, például hatalmas nagy házakat építenek a városi kultúrát követve. A hagyományos lakásbelsők szinte eltűnnek. Mintha a városi kultúrát akarnák megteremteni az új otthonaikban. Fontos a saját, a régi megtartása, ezért Moldvában is aktuálissá vált a tudatos hagyományápolás. Éppen ezért fontosnak tartottam elmondani, hogy érdemes megtartani a régi, tradicionális házainkat a helyi szőttesekkel berendezve, díszítve. Ez lehetne az egyik „vendégcsalogató” lehetőség. A portákon is fontos a régi épületek rendbentartása.

 

A tisztaság

A tisztaság meghatározó a vendégek számára. Az új, kényelmes berendezések is fontosak (fürdőszoba,WC, stb.), de akik Moldváig eljönnek, azok általában tudják, hogy nagyon hiányos az infrastruktúránk – a víz- és a gázhálózat kialakítására, az utak járhatóságára, stb. gondolok –, és azon nehezen tudunk változtatni, ezért legtöbben elfogadják a mi szerény életmódunkat. A tiszta és a rendezett udvar (porta) nagyon lényeges tartozéka a falusi turizmusnak.

Külsőrekecsinben fontosnak tartottam kitérni a Magyarországról érkező támogatásokra és segítségnyújtásra. Ugyanis a helyi papok és tanítók az 1990-es évek elején azt a hírt terjesztették, hogy a magyarországi magyarok, azért segítik a moldvai magyarokat, mert „rejtett” szándékaik vannak!

1991-ben, a moldvai árvizek után Külsőrekecsinbe érkezett egy nagyon nagy szállítmány, amely Bangladesnek volt előkészítve. Véletlenül szemtanúja voltam, amikor az akkori FIDESZ vezető, – aki éppen a helyszínen volt – utasítást adott, hogy a bangladesi szállítmányt át kell irányítani Külsőrekecsinbe.

Nagyon akartam, hogy megértessem a külsőrekecsini emberekkel, hogy nincs semmilyen hátsó szándék, amikor a magyar testvéreink segítenek.

Az MNC Magyar Népfőiskolai Collegium szervezése merész, de hasznos program volt az előadóknak és a hallgatóknak egyaránt. A felnőttek oktatása nagyon fontos lett volna idáig is, hiszen csak így lehet kapcsolatot tartani a felnőttekkel, így lehet kommunikálni a helyi emberekkel. A moldvai magyarok nagyon nyitottak minden tanításra, ezért nagy kihagyás, hogy idáig nem tudtunk Moldvában felnőttoktatási programot elindítani.

Az előadások után mindig közös beszélgetések alakultak ki, amelyek nagyon hasznosak voltak mind az előadók mind pedig a hallgatók számára. Nagyon szerencsés lenne, ha helyben is lehetne szervezni felnőttképzési programot.

Jó magam mindig felnőttekkel foglalkoztam. 2006-ig rendszeresen tanítottam a saját portámon, vagy más magánháznál. Mindig önkéntesen végeztem a tanítást. A kialakult tevékenység megszakadt, amikor elkészült a pusztinai Magyar Ház, ahol a Szent István Egyesület nem kapott befogadást. Ez az egyetlen közösségi ház, amely magyarországi költségvetésből készült, ahol és ahonnan koordinálni lehet akár más moldvai falvak felnőttoktatását is.

Igen célszerűnek és szükségesnek tartom az MNC Magyar Népfőiskolai Collegium támogatását, szakmai segítségét, hogy itthon is meg tudjuk szervezni és el tudjuk indítani a felnőttképzési programot, ugyanis a felnőttek eddig is kifejtették igényüket a tanulásra.