Bogdán Tibor-A csángóföldi népfőiskolai munka margójára

A Kárpát-medencén kívül eső Moldvában, a Magyar Népfőiskolai Collegium égisze alatt beindított felnőttképzés előadójaként némi elfogultsággal tekintek vissza az első egy plusz egy éves munkára. Mivel e program előtti állapotokat jól ismerem, moldvai magyarként más megvilágításból tudom elemezni ezt a tevékenységet.

Visszatekintve azt mondhatom, hogy a rendszerváltás előtti időszakban a moldvai magyaroknál nem beszélhetünk semmilyen népfőiskolai hullámról – ha csak a politikai aktivitásokat, vagy a munkaeszközök használatának tudnivalóiról szóló tanfolyamokat nem akarjuk ennek nevezni.

A moldvai magyarok nyelvünk egy archaikus változatát beszélik, a csángó nyelvjárást. Dialektusuk, amelyet a román nyelv erősen befolyásol, falvanként eltér egymástól, különböző fejlődési szakaszaik miatt. Életüket folyamatos nyomás alatt élték, mivel nem tudtak értelmesen megnyilvánulni a hatóságok előtt és nem volt legitim képviseletük sem. Szabadságukat munkával váltották ki. Ez a téeszesített területeken még hangsúlyosabban nyilvánult meg. A nyolcvankilences események után a szabadságot meg kellett tanulni megélni.

Gazdasági területeken nagy elmaradások vannak, mondhatni nincs pénzügyi kultúrájuk. Falvanként kiemelkednek a hagyományosan jól gazdálkodó családok és az újabban külföldről hazatérő fiatalok, akik biztos anyagi háttérrel rendelkeznek.  A felnőtt generációnak a rendszerváltás sem tudott segítő mankót nyújtani ahhoz, hogy helyben tudjanak biztonságoson élni. Emiatt határokon át utaznak egy jól fizető munkahelyért és kevesebb gyermeket is vállalnak. Noha, hozzá kell tenni, hogy a magyarság körében itt a legnagyobb a népesedés aránya.

Eltelt húsz év a demokrácia éveiből úgy, hogy senki sem kereste meg a felnőtteket azzal, hogy megkérdezze: „Mi az, amiben fejlődni szeretnétek?” Mert tulajdonképpen ez történt, amikor a Magyar Népfőiskolai Collegiummal kiutaztam felmérő munkát végezni, dr. Kis Boáz vezetésével. Szinte minden településen látszólag örültek a kezdeményezésnek, de még jobban lehetett rajtuk látni azt, hogy ez egy akkora újdonság számukra, aminek olykor még hinni sem tudnak…

Nyolc éve szervezem a Budapesten működő Csángó Népfőiskolát, ahol szintén önkéntes tanárok tanítanak moldvai felnőtteket magyarul írni-olvasni; és az életük más területén felmerülő kérdéseikre szakembereket kértem meg a válaszadásra. Ezzel a lépéselőnnyel léptem be a moldvai felnőttoktatási programba. A Magyar Népfőiskolai Collegium tapasztalata biztos eredményhez vezette közös munkánkat.

Azzal a tudattal végeztük a felnőttképzést, hogy tudtuk, itt minden tettünknek következménye van.

A moldvai magyarok körében kevés kulturális esemény történik. Ezért van az, hogy manapság is a lakodalmak, keresztelők népes társaságban zajlanak. Tehát, mondhatjuk, hogy ki vannak szomjazva az újra, az értelmes elfoglaltságra.

A népfőiskolai program nem csak kikapcsolódás számukra, hanem egy tudásbázist növelő információs halmaz, amely beindít olyan mechanizmusokat, amelyek az akadályok legyőzését teszik könnyebbé a mindennapokban.  Visszatérve azokra a helyekre, ahol az előadásaimban a turizmusról, mint gazdasági tevékenységről beszéltem, tapasztaltam eredményeket is. A falusi turizmus fortélyait megértették, alkalmazzák és élnek a lehetőségeivel. A legnagyobb előrelépést ott láttam, ahol már le is rakták az alapjait egy majdani panziónak. Itt a maximumon használták ki a népfőiskolai előadásokon hallottakat és itt én is megértettem a népfőiskolai foglalkozásoknak az erejét.

A felnőttek képesek a leggyorsabban és a leghatékonyabban hasznosítani az előadásokon kapott információkat. Azt tapasztalom, hogy a magyarul elhangzó beszédek új szintre emelik magyarságukhoz fűződő viszonyukat. Gondolkodásmódjuk, kifejezéskészletük és életmódbeli magatartásuk a helyére kerül azzal, hogy az anyanyelvükön sajátíthatják el a tudást.

A felnőttekkel való foglalkozás Csángóföldön – népfőiskolai szinten –, képes magyar közösségeket kovácsolni és újra értelmet tud adni annak, hogy  a moldvai magyarság saját értékeit felismerje, megőrizze és azt átadja az újabb generációknak.