Pál László-Őszi-téli munkák a kertben

A betakarítás után is nagyon fontos munkálatokat kell elvégezni. A feladatok részben növényvédelmi, részben pedig tápanyag visszapótlási tevékenységekre vonatkoznak. Elvégezendő feladat a géppark és a szerszámok javítása, ezek előkészítése a tavaszi munkálatok elkezdéséhez. Röviden a következő pontok érintésével sorra vettük azon munkálatokat, amelyek falusi környezetben, kisgazdáknál aktuálisak.

Növényvédelmi teendõk

A fák alá lehullott, fertőzött gyümölcsök összetakarítása, megsemmisítése, mert ha azok a fa alatt maradnak, fertőzések és betegségek kiindulópontjai lesznek. A fákról az összeszáradt  gyümölcsmarad­ványok eltakarítása és  a lehullott lomblevelek összegereblyélése, elégetése vagy komposztálása. A szántóföldekről a növényi maradékok eltakarítása, illetve ezek bedolgozásának lehetősége a szántóföldbe. A gyümölcsfák réztartalmú szerrel való permetezése lombhullás után vagy tavasszal. Az ősz folyamán ültetett gyümölcsfacsemeték, rózsatövek talajjal történő felkupacolása.

Tápanyag visszapótlása

Nagyrészt az őszi időszakban javasolható. Ez főleg a foszfor, kálium és magnézium stb. elemekre vonatkozik.

A tápanyag visszapótlás szerves- és műtrágyákkal történhet.

A szervestrágyázás a tápanyag-utánpótlásának hagyományos módszere. Legáltalánosabban istállótrágyát dolgoznak az ültetvény talajába, kisebb mértékben a komposzttrágyát használják.

A zöldtrágyázás. A zöldtrágyanövények bedolgozva növelik a talaj biológiai aktivítását és gyarapítják a gyümölcsfák által felvehető tápanyagok mennyiségét. A zöldtrágyanövények termesztésének elsősorban a telepítés előtt van gyakorlati jelentősége, különösen abban az esetben, ha istállótrágya használatára nincs lehetőségünk.

Műtrágyázás. A műtrágyázás alkalmazása egy-egy tápelemre vonatkozóan könnyebbé és gyorsabbá teheti a talaj tápanyag-ellátottságának javítását, de használata lényegesen nagyobb agrokémiai és növényélettani felkészültséget igényel. A műtrágyák alkalmazásakor célszerű a szakember véleményét kikérni.

Talaj elõkészítés tavaszi munkákhoz

Tarlóhántás – a műveletet az elővetemény betakarítása után azonnal el kell végezni.

Altalajlazítás – tarlóhántás után átlós irányban célszerű elvégezni mélylazításokkal, kb. 70 cm mélységben.

Mélyszántás – mélysége 25–35 cm. Egyúttal bedolgozzák a szerves és a műtrágyát is. A kiszáradás elkerülése és a talajélet fenntartása végett fontos a szántás elmunkálása hengerboronával vagy simítóval.

Ágyásos műveléshez a mélyszántást követően kell elvégezni az ágyás-előhúzást.

Gépjavítások

Ideális időszak a szerszámok és a gépek karbantartására és javítására.

Észrevételek…

Az előadásokat a hallgatók várták és érdeklődéssel követték. A hangulat hamar feloldódott és egy interaktív jelleget kaptak az előadások.

Érdekes módon a hallgatók nagytöbbségét a nők tették ki. Lehet ennek több oka is:

– a férfiak munkába járnak,

– a nők nagyrészt a háztartással foglalkoznak és inkább ráérnek,

– nyitottabbak, kíváncsiak az előadásokra.

Az idősebb korosztály képviselői is jelentős számban jelentek meg.

Mivel ezek az emberek nap mint nap mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, ezért sok kérdésük volt a témával kapcsolatban.

Korlátozott anyagi lehetőségeiknek köszönhetően elsősorban a hagyományos módszereket ismerik és alkalmazzák. Érdeklődésük  is ezirányú volt. Ez legalább két szempontból fontos számukra:

– kisebb anyagi befektetés,

– vegyszermentes, egészséges termés.

A zömében női hallgatóságnak köszönhetően sok kérdés állt kapcsolatban a kertészkedéssel:

– mikor ültessünk különböző virágokat,

– milyen gumókat kell kiszedni télire és a pincében átteleltetni,

– milyen virágok gumóinak kell a talajban telelniük,

– mikor ültessünk rózsát, gyümölcsfát,

– mikor metszünk rózsát, gyümölcsfát, szőlőt,

– hogyan készítsük elő a télre ezeket a növényeket…

Mivel ezek az emberek nehezen jutnak információhoz (falusi környezet, internet hiánya), hasznos lenne bemutatni nekik az itthoni pályázási lehetőségeket, támogatási formákat.