Amikor megkaptam ezt a címet, ehhez kapcsolódóan azon kellett el­­gondolkodnom, hogy milyen sokat lehetne erről szólni és mégis milyen kevés szóval is, akár csak néhány gondolattal is össze lehetne foglalni Önök előtt, előttetek. Engedjétek meg, hogy itt, a forrásnál dr. Új­szászy Kálmántól olvassak fel egy idézetet. Számtalanszor hallhattuk ezen a napon a professzor úr nevét, így mielőtt szólnék, hangozzék tőle egy gondolat: „Nemzetünk újjáépítésének alapja a magyar falu, és annak népe. Úgy belső értékeinél, mint számbeli súlyánál fogva az a fundamentum, amelyre nemzeti életünk épületét emelni kell. Ahhoz, hogy a falu ezt az alapvető fontosságú feladatát a magyar életben betölthesse, két dologra van szükség. Az egyik a falu ránevelése erre a feladatra. A másik a falu életének tanulmányozása. Az első döntőbb jelentőségű, de nem történhetik meg a második nélkül. Az a nemzedék, amelyre a magyar újjáépítés munkája vár világosan látja ezt, és ennek a látásának a hatása alatt fordult mind erősebb, és erősebb fronton a falu tanulmányozása felé” – írta ezt dr. Újszászy Kálmán akkor, amikor már néhány teológus diákkal együtt, az ún. faluszemináriumban munkálkodhatott.

A faluszeminárium, ahogyan hallhattuk Horváth Erzsébettől is, az egyik igazi élő forrása volt a népfőiskolának. Az 1931-ben megalakult falu­szeminárium hallgatói azok a diákok voltak itt, a Sárospataki Re­formátus Teológiai Akadémián, akik a lelkipásztori szolgálatot választották életük hivatásának. Azok a diákok, akik tudták jól, hogy majd a falvakba kerülhetnek ki lelkipásztorként. A vidékre, arra a vidékre, amely akkor, a két világháború között is mélységes lelki, anyagi és társadalmi nyomorúságban élt. Ezek a lelkipásztor-jelöltek fordultak a falu felé, és tanáraikkal együtt meg akarták adni a magyar falunak, a magyar vidéknek azt a lehetőséget, hogy bejöjjön ide, Sárospatakra. Jöjjön be, és tanuljon – ahogy hallhattuk az előttem szóló főtiszteletű Horkay László püspök úrtól is. Számos téren képezhették magukat, hallgathattak társadalomtörténetet, társadalomrajzot, gazdaságrajzot, irodalmat és a legfontosabbat: emberséget. Azt az emberséget, amely az ő hitükön alapult.

A Sárospataki Teológiai Akadémia, amíg lehetett, betöltötte küldetését. Betöltötte azt a küldetését, hogy nem csak lelkipásztorokat adott, hanem adott olyan embereket is, akik a lelkipásztorok igazi segítői, munkatársai voltak a gyülekezetekben. Hörcsik Richárd képviselő úr említette, hogy részt vett a népfőiskolai munka azon fázisában, amikor borítékokat kellett címezni, amikor meghívókat kellett készíteni, ezen feladatok elvégzésében akkor én is részt vállaltam. A népfőiskola második korszakának nevezem ezen időszakot.

Találkoztunk olyan volt népfőiskolásokkal is, akik elmondták nekünk, hogy mennyire hasznos volt számukra a képzéseken való részvétel, hiszen így sokféle dologban tudtak a segítségére lenni akár a kisvárosokban és a nagyobb városokban szolgáló lelkipásztoroknak.

A népfőiskolai találkozókon sokszor hangsúlyozták, hogy becsülni kell azt a munkát, amelyet a lelkipásztor, a presbiter és a gyülekezeti tag felvállal Isten ügyének a szolgálatában.

A népfőiskola ma a harmadik korszakát éli. Az újrainduló Sárospataki Református Teológiai Akadémia dékánja 1998-ban, levelében arra kérte dr. Kis Boáz elnököt, hogy ha lehetősége van rá, akkor támogassa az intézményt a népfőiskola újraindításában és a faluszemináriumi munka beindításában. A Teológia céljaként tűzte ki az ősök szellemi hagyományainak továbbvitelét: tudós, a tudományokban jártas, teljességre igyekvő lelkipásztorok képzését szerették volna megvalósítani.

Dienes Dénes professzor, aki akkor az egyháztörténeti tanszék vezetője volt, azzal keresett meg, hogy tartsak előadást a diákoknak a faluszemináriumról és a népfőiskoláról. A délelőtti előadást délutáni kö­vette. Az akkori évfolyam tíz hallgatója érdeklődést tanúsított és így  meg­­­kezdődött a munka. Tíz diákkal elkezdtük tisztogatni a forrást, felismertük és megértettük a nagy elődök célkitűzéseit. Istennek legyen hála, azóta mindig vannak faluszeminaristák a sárospataki Teológián, akik egyben népfőiskolások is, hiszen azon a nyomvonalon haladnak, amelyet számukra Újszászy professzor úrék jelöltek ki. A hallgatók ezt a munkát elhívással és küldetéstudattal végzik a mai napig. Aktívan vettek részt a balatoni nyári népfőiskolai konferenciaheteken: áhítatokat tartottak, beszélgetéseket vezettek. Év közben pedig a falvakat járják, hírül adják, hogy milyen munka folyik a Teológián, felmérik a falvak helyzetét és lehetőségeit.

Az 1998 óta végzett faluszeminarista népfőiskolások már mind kikerültek a falvakba, s az ottani lehetőségek szerint, a szeminárium tapasztalatait felhasználva végzik szolgálatukat. Ezeknek a lelkészeknek egészen másfajta rálátásuk van a falura, annak közösségére. A lelkipásztorok az igehirdetés mellett igyekeznek megismerni a falu közösségét, a község helyzetét és problémáit.

A szeminaristákkal különböző aspektusból vizsgáltuk a magyar vidéket, a magyar falut és az összegyűjtött tapasztalatainkat egy kiadványban foglaltuk össze. Munkánkhoz felhasználtuk azokat a népfőiskolai iratokat és feljegyzéseket, amelyeket Újszászy professzor népfőiskolásai készítettek, s amelyeket ma a Teológia Gyűjteményi Adattára őriz. Az indulástól kezdve vitték anyagaikat, feljegyzéseiket a népfőiskolások tanárukhoz, Újszászy Kálmánhoz.

Ezek a társadalmi források, emlékezések, leírások még az 1970-es és az 1980-as években is érkeztek a professzor úrhoz. Amit máshol nem mertek elhelyezni, például az Erdélyből és a Felvidékről titokban hozott anyagokat, a tanár úrhoz vitték, tudták, nála jó helyen lesznek az iratok.

A pataki népfőiskolának voltak olyan kiváló erdélyi és felvidéki tagjai is, akik szívvel végezték a szolgálatot, s akikről Újszászy Kálmán az említett idézetben meg is emlékezett.

Fontos szólni még a katehéta képzésről is, mely szintén a népfőiskolai képzés része. Azok az egykori népfőiskolások, akik presbiterek és gondnokok lettek, hasznos, segítő munkatársai tudnak lenni a lelkipásztoroknak.  Ezt a képzést vállalta fel néhány éve Szabó Dániel és a Sárospataki Református Teológiai Akadémiával együttműködve végzik e szolgálatot. Az Akadémián, a forrásnál hallgathatják az előadásokat, meríthetnek a forrásból.

Néhány hete a diákokkal együtt részt vettünk egy zsinati megbeszélésen, ahol a szórványgyülekezetek helyzetéről és problémáiról volt szó. Vannak olyan gyülekezetek is, amelyek csupán 4-5 főből állnak, de kicsiny létszámuk ellenére is hűen szolgálják az Urat és nemzetünket. A népfőiskolának és az Akadémiának ezen gyülekezetek életben maradásában való segítségnyújtást is fel kell vállalnia.

Amikor erre volt anyagi lehetőség, az MNC Magyar Népfőiskolai Collegium jelentős támogatásai által a diákoknak lehetőségük volt, hogy megismerjék és összehasonlítsák az anyaországi és a határon túli falvak életét. Jártunk például a Felvidéken, Bodrog-közben, Hegyközben, Hegyalján, hogy összehasonlítsuk a falu egykori és mai életét. Bizonyítékot nyert számunkra az is, hogy erőt egyedül csak Istentől kaphat az ember, s csak így képes tisztességben megmaradni, talpon maradni, az olykor zord társadalmi és anyagi körülmények között.

A népfőiskola a jövőben se legyen csupán történelem, fontos, hogy a XXI. században is tovább tudja végezni munkáját és szolgálatát Isten dicsőségére és nemzete javára!