Nagytiszteletű elnök úr azt a címet adta az emléktábla leleplezése kapcsán bevezető néhány szónak, hogy: Patak megtartó ereje.

Nem fikció ez a gondolat, hanem évszázados tapasztalat. Mindig egy állomásnál, egy ilyen jelentős állomásnál, mint ez a mai, 75 esztendős évfordulónál, jó számba venni ezeket a tapasztalatokat. Jó emlékezni erre. Jó integrálni azok közé a gondolatok közé, amelyek most itt, az ünnep során hangsúlyosakká váltak. Nem sok diszciplináról  mondták el, de a történelemről igen, hogy az élet tanítómestere. Jó tehát a történelmet is a maga tapasztalataival segítségül hívni. Noha tudjuk, hogy a történelem nem kijelentés, de a történelemben jelent meg a Kijelentés, ezért van fontos, hangsúlyos szerepe.

Egy debreceni írta le Sárospatakról, ezért nyilvánvalóan igaz, vagyis, hogy nem elfogultság, Révész Imre fogalmazott így: „A debreceni diák olyan, hogy kipipál az ablakon és várja, hogy megérkezzen a tavasz. A pataki diák pedig olyan, aki elébe megy a tavasznak.” Nagyon szép és érdekes megfogalmazása annak a magatartásnak, amelyet más szóval „pataki szellemnek” szokás nevezni. Révész humorosan, de nagyon tartalmasan írta körül ezt a fogalmat, a pataki szellemnek a magatartását. A „pataki diák elébe megy a tavasznak” – Patak, ennél fogva elébe megy a tavasznak. Az új iránt való ilyenfajta érdeklődés persze lehetne gyengeség is. Aki mindig az újat hajszolja, mindig az új iránt nyitott, az mutathat arra is, hogy igazából nincs ereje konzerválni a dolgokat, semmi sem felel meg, mindent ott hagy, mindenen tovább lép, semmi sem jó; egyszerűen szólva, keressük az újat.

Pataknak azonban ez a magatartása nem ebből az alapállásból indul, hanem azt az erőt mutatja fel, hogy képes volt mindig integrálni az újat. Integrálni abba, amit már konzervált, amit értéknek tartott. Az értékek kiválasztása során az újból újabb és újabb értékeket tudott integrálni, a már meglévőbe.

Egyszer – a ma már többször emlegetett – diófa alatt, egy televíziós interjút készített Benda Kálmán Újszászy Kálmánnal. Rákérdezett az interjú során a pataki szellemnek a miben létére. „Hogyan is látod, Kálmán bátyám, Te ezt?” – kérdést tette föl a neves történész Újszászy Kálmánnak. Mire egyetlen szóval válaszolt Újszászy Kálmán és azt mondta: „A nyitottság”. Ugyanazt fogalmazta meg, mint ahogy idéztem Révész Imrétől is.

A nyitottság, az a fajta ötvöző erő, az a fajta integráló erő, amely történelmi tapasztalat, s amely századokon át jellemezte a Kollégiumot.

Engedtessék meg ennek néhány rövid példáját megemlítenem. A XVI. század második felében  a Kollégium már a svájci reformáció talaján állt. Már Bullinger, Zwingli és Kálvin – ez is egy integrált valóság volt – jelentette azt a fajta spirituális hátteret, amelynek az összefüggéseiben élt a Kollégium, s mégis a falakon belül, Melankton Fülöpnek, Luther Márton munkatársának a szelleme lebegett. Az oktatás abban a szellemben folyt, ahogy a pataki tanárok Wittenbergből hazahozták. A kettő együtt megfért, noha ez az a korszak, ezek azok az évtizedek, amikor egyébként óriási szellemi, teológiai viták zajlanak és ütközetek zajlanak a lutheri és a svájci reformációs irány képviselői között.

Patak mégis tudja ötvözni a kettőt és az egyik nevezetes, fölfelé ívelő korszaka éppen ebben a szellemben zajlik a főiskolán. S hogy a Szabó Dániel által emlegetett puritanizmus éppen Patak falai között bontakozik – nem kis harcok közepette, nem kis ütközetek árán –, egyszer csak ez a sok mindent fölkavaró megújulási mozgalom, megújulási szellem éppen a kibékíthetetlennek hitt ellenségével, ellenfelével, az ortodoxiával, egyszer csak megbékél e falak között. Megmarad az ortodoxiának a hitvallásos szilárdsága és lendületet kap a puritán kegyességtől, a puritán életszemlélettől, a szociális érzékenységtől, az igehirdetésben és a tanórán egyaránt.

A szintén Szabó Dániel által megemlegetett református pietizmus a XVIII. század során, Sárospatakon bontakozik. Először még csodálkoznak a diákok, amikor ideérkezik egy kisdiák, akit úgy hívnak, hogy Kazinczy Ferenc, aki felvidéki, pietista hátterű iskolázottságból érkezik és esténként térden állva mondja el az imádságát. Rövid egy évtized elteltével Sárospatak már a tiszáninneni református pietizmusnak a középpontja, s az itt született prédikációk már ebben a szellemben szólalnak meg. Igen, ez a sajátos ötvöző erő, amely megadatott ennek a helynek.

Végül pedig az a kérdésünk, hogy mitől volt ez erő? Mitől tudott minden évszázadban, az új iránt érdeklődve, a régit nem elfeledve integráló erőként működni? Részben úgy adhatjuk meg erre a kérdésre a feleletet – azért, mert tudott érték és érték között különbséget tenni. Mindig érzékeny volt az igazi értékekre, a valódi értékekre és mindig hamar fölismerte az álságos dolgokat. De ez az ereje abból táplálkozott, hogy küldetésben járt. Soha sem önmagáért működött, soha sem önmagáért élt, hanem mindig valamiért, valakiért.

Hogy miért is élt, mi volt az ő küldetésének a lényege? Ezt a XIX. században egy jeles pataki tanár, Erdélyi János fogalmazta meg igazán. S azért hozom ide ezt az idézetet, mert ez volt a vezérgondolata, vezérmotívuma Újszászy Kálmán egész életének, egész munkásságának. Erdélyi Jánosról van szó, az ő kétsorosáról, amelyet 1860-ban piros-fehér-zöld lampionokkal megvilágítva, a Kollégium homlokzatára is kiírtak, amikor – ez egy tiltakozó mozgalom kellős közepén zajlott – megemlékeztek Lorántffy Zsuzsanna születéséről, s egyben a Kollégium fennállásáról. Így fogalmazott Erdélyi, ebbe a kétsorosba sűrítette a pataki küldetésnek a lényegét: „Három fáklyám ég: hit, haza, emberiség.”

 Patak mindig ebben a küldetésben járt, ebből táplálkozott az a fajta sajátos ereje, hogy nem félt az újtól, képes volt ötvözni a régivel és ezért képes volt maradandó értékeket előállítani és alkotni.

Hisszük, hogy a népfőiskolai mozgalom is ilyen érték.