Dr. Pozsgay Imre köszöntő levele

dr. Pozsgay Imre

Kis Boáz nagytiszteletű úrnak, barátomnak elmondtam az okát, amiért nem vehetek részt ezen a szép ünnepen. Sajnálni csak magamat tudom, mert a vesztes én vagyok. A jelenlévők bizonyára emlékeznek, hogy a jó ügyekből soha nem vontam ki magam. A szántásnál, vetésnél ott voltam, az aratásból sokszor kimaradtam. Most is ez történt velem.

Félre bú! Örülök, hogy ez a nap is eljött. Szívesen emlékszem azokra az időkre, amikor még küzdeni kellett a népfőiskolai eszme és intézményei helyreállításáért. Számomra felejthetetlen élmény, hogy én, a dunántúli pápista, zavartalanul parolázok a kálvinizmus oly’ kiváló nagy tudósával, Újszászy Kálmánnal. Varázslatos otthonának udvarán, legendás diófája alatt, élvezve Hegyalja jó borának zamatát, – szövögettük terveinket. Ő soha nem felejtette el, engem pedig emlékeztetett rá, hogy a diktatúra okozta szellemi sivatagban két eszme élteti tovább az emberiséget: a krisztusi, keresztényi-keresztyéni megváltás és üdvözülés, a földi dolgok között pedig a nemzeti elkötelezettség, a patriotizmus. Ezt én akkor már magamban is eldöntöttem. Nem volt nehéz szót értenünk egymással.

Ő pendítette meg, hogy egy szerény, ám tiszta múltú intézmény újjáteremtése nagy hasznára lehetne az előbb említett gondolat érvényesítésének.

Erre szövetkezve kezdeményeztük a népfőiskolák újraindítását. A rendelkezésemre álló eszközöket latba vetve, tettem a dolgomat. Ilyesmikről, egyebekről szerettem volna szólni, ha elmehetek az ünnepre.

Sárospatakhoz sokféle vonzalom húz. Talán lesz még idő, amikor ezekről is beszélhetek. Eszembe jut a Kollégium jubileumi ünnepe. A Makovecz Imrével összekötő Művelődési Ház építésének és avatásának története és sok minden, ami ezt a szép várost a Bodrog mentén Rákóczistul hozzám hajtja.

Hiszem, hogy egy nagyszerű ünnep résztvevőihez szólt a szavam. Most boldoguljanak nélkülem, de gondoljanak rám szeretettel!