A népfőiskola vázlatos története
A népfőiskolák egy speciális helyzetben keletkeztek egy-egy ország kulturális, gazdasági, társadalmi életében. Olyan szellemi és ismeretbeli szükségleteket elégítettek ki, amelyek felkarolása nem állt az állam elsőrendű érdekében, vagy az állam nem volt ezeknek az igényeknek a kielégítésére képes.
A népfőiskolák eredetét a történészek a XIX. század végére teszik és Dániából eredeztetik. Ebben az időben ugyanis a dán gazdasági és társadalmi élet – egy vesztett háború után – teljesen kiegyensúlyozatlan és zavart volt. N. F. S. Grundtvig püspök (1783-1872) volt az a személy, aki a népfőiskolai módszert próbálta meggyökereztetni, hogy az ország lelki, gazdasági és társadalmi élete helyreálljon. 1844. november 7-én indította útjára a népfőiskolát, mellyel termékeny mozgásba hozta a dán népi művelődést. Munkájával igen nagy eredményeket ért el, amelynek következtében a skandináv országokban és több európai országban is sorra alakultak a népfőiskolák.
N.F.S. Grundtvig
A dán népfőiskolai mozgalom elterjedésében igen nagy szerepe volt Kristen Kold falusi tanítónak is. Kold így szólt egyik beszédében: „Amit mi akarunk, az nem több mint arra tanítani őket, ami a társadalom önálló és érett tagjaiként való viselkedéshez szükséges.” (New Trend sin Adult Education, Párizs, 1962). Grundtvigék tehát nem filozófiát, hanem gyakorlati emberformálást hirdettek, nem a tudás fejlesztését tűzték ki célul, hanem az együttműködő, jó állampolgári tulajdonságokkal rendelkező emberfők nevelését, vagyis a művelődését.
A dánok után az elsők között Svédország és Norvégia szervezte meg a népfőiskolákat. A svédek gyakorlatilag közigazgatási, állampolgári ismereteket adtak az embereknek. Általában olyan dolgokat, ismereteket, amivel a társadalmi küzdelmekben, a választójog megszerzésében érvényesülni tudtak a népfőiskolások.
Norvégiában a népfőiskolások voltak a liberális és szociális reformküzdelmek vezetői és szervezői az 1860-as évek második felétől. Ők voltak a szószólói a svédektől való elszakadás és a királyi vétójog korlátozásának megszerzésében is.
Németországban is elkezdődtek a népfőiskolai szerveződések, az 1920-as évekre több mint 300 népfőiskolájuk volt. 1914 és 1944 között kelet-európai területen csehek, lengyelek, észtek és bolgárok is érdeklődtek a népfőiskola iránt.
Az Amerikai Egyesült Államokban Grundtvig fia szervezte meg a népfőiskolát, amelyek célja a résztvevők velük született érzéseinek hangsúlyozása, illetve eljutatni a hallgatókat az önismerethez, a humanizmushoz, hiszen többek véleménye szerint erre a tradicionális iskola nem volt képes. További nemzetközi kitekintés során láthatjuk, hogy még Japánban is szerveztek – Tokió mellett – népfőiskolát, 1926 és 1935 között, de a II. világháború után már vannak adatok arra, hogy Ghánában, Tanzániában, Kenyában és Indonéziában is alapítottak népfőiskolákat.
Napjainkban igen magas színtű a holland népfőiskolai munka, amelynek lényege a személyiségfejlesztés. Ennek során a résztvevők olyan értékeket fedeznek fel magukban, amelyek inspirációt adnak a mai társadalmi életben való aktív és alkotó részvételre.
Magyarországon 1936-ban Sárospatakon indult el a népfőiskolai tevékenység, amely szintén egy vesztes háború és a trianoni tragédia után bátorítást és reménységet adott a résztvevők számára.