Szabó Zoltán, az első hazai népfőiskola atyja, a népfőiskola fogalmát így határozza meg: „A népfőiskola – főiskola… főiskola abban a tekintetben, hogy bizonyos univerzitásra, egyetemességre törekszik, ellentétben a szakiskolával… Mindebből igyekszik valamit adni, ami a nép lelkét gazdagító, a nemzeti egybetartozást erősítő tényező, ami alkalmas arra, hogy a népfőiskolást a saját lábára állítsa, s a népfőiskola után is továbbhaladásra indítsa.” (A sárospataki népfőiskola 1936-1986 – szerkesztette: Jakab Sándor, Varga Csaba)

A magunk részéről e két meghatározás szellemében képzeljük el a XXI. század népfőiskoláját. Valljuk azt, amit Újszászy Kálmán utolsó interjújában így fogalmazott meg: „A magyar problémára magyar választ kell adni.”

A sárospataki népfőiskola létrehozása

Dr. Szabó Zoltán (1902-1965) 1935. június 13-án a teológiai tanárok értekezletén javasolta, hogy a következő évben nyíljon meg egy népfőiskola a környék református parasztifjúságának számára. A kar egyöntetűen elfogadta ezt a javaslatot, amelyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület közgyűlése 1935. november 14-én jóváhagyott. Az 1938-39. évi közigazgatói visszatekintés így értékelte az iskola munkáját: „Teológiánk nevéhez fűződik a szélsőségektől mentes, reklám nélkül dolgozó falumunka megteremtése. Belőle nőtt ki a népfőiskola, mert a Kollégium együtt élt, együtt érzett azokkal a fogékony lelkű, tanulni és tanulás által mind önmagukat, mind társadalmi osztályukat felemelni akaró falusi fiatalokkal, akik sorsukon változtatni akartak, mert igényesebb, kulturáltabb, emberibb életre vágytak.” (Barcza József: A Sárospataki Református Kollégium, Bp. 1981.).

dr. Szabó Zoltán

1936. január 14-én a teológia tanári kara meghatározta a népfőiskola hármas programját – vallásos, ismeretközlő és gyakorlati –, s ugyanakkor megbízta dr. Szabó Zoltánt és dr. Újszászy Kálmánt (1902-1994) a részletes népfőiskolai program kidolgozásával, valamint a szervezéssel. Az első tanfolyam 1936. február 1-jétől 19-ig tartott, az utolsó 1948 áprilisában, az állandó leány-népfőiskola vizsgaünnepélyével zárult.

Rövid idő után olyan sikeres lett a népfőiskola, hogy 1939-ben már háromszoros volt a túljelentkezés.

Ezt követően a Bodrog-parti Athén szellemi kovászként működött, nemcsak felsőoktatási intézményei miatt, de népfőiskolája alapján is.

A Sárospatakról elindult népfőiskolai mozgalom a hit-haza-haladás eszméjére épül és elkötelezett hazafiakat akar nevelni, megalakulásától kezdve napjainkig. A pataki népfőiskola elindulásakor, a trianoni események miatt lelki letargiában élő magyar közösségeknek elsősorban hazafiságot és reménységet adott. Adatok vannak arra, hogy a pataki népfőiskolák tanfolyamain, kezdetben szlovák anyanyelvű személyek is részt vettek. Ennek oka igazából a „haladás” fogalma köré csoportosítható, hiszen a népfőiskolák gyakorlati útmutatást is adtak az akkori mezőgazdasági munkákhoz. A korszerűvé váló gazdálkodás segítette az egyéni vállalkozókat a háború utáni talpra állásban.

Bodrog-parti Athén

A népfőiskola mozgalom a hazafiság és a haladás mellett, a hitre is nagy hangsúlyt helyezett, mert jól tudta, hogy az emberi erő véges és a nagy ország-építő feladatokhoz egyénileg is és közösségileg is a Teremtő Isten erejére van szükség.

A pataki népfőiskola ereje szétsugárzott az egész országra, s hatására sorra alakultak a hasonló népfőiskolák. 1938 és 1948 között a népfőiskolák száma 70 körül volt, a hallgatók létszáma pedig mintegy 6000 főre tehető. Később megalakult az első ökumenikusnak nevezhető népfőiskolai tanács, amelyben mindegyik egyház vezető népfőiskolásai elnöki, illetve alelnöki tisztséget kaptak.

Az 1936-ban indult népfőiskolai mozgalom 1948-ig tartott legálisan, amikor szinte egy tollvonással megszüntették a népfőiskolák működését, mivel az „túlzottan magyar és hazafias eszméket hirdetett.” Ezzel azonban a szocialista kormány nem érte el a célját, mert ezt követően is, illegalitásba vonulva, baráti társaságként minden nyáron összegyülekeztek a népfőiskolások dr. Újszászy Kálmán teológiai professzor sárospataki terjedelmes udvarán, házánál – a legendássá vált „nagy diófa” alatt.

Nem véletlen tehát, hogy az 1980-as évek elején ismét Sárospatakra tekintettek a népfőiskolával foglalkozók, amely ügyet Pozsgay Imre nagy szeretettel karolt fel.

***

Utolsó beszélgetés Újszászy Kálmánnal

(ifj. Kis Boáz)

Újszászy Kálmán szobra

Professzor úr! Hová vezethető vissza a népfőiskolai mozgalom létrejötte, s mi jellemezte annak kezdeti időszakait?

- A pataki népfőiskola 1931 és az azt követő évek faluszemináriumából nőtt ki. Abban az időben igen nagy volt az érdeklődés a falu szociális kérdései iránt, s a népfőiskolai ismeretátadási forma nagyon jónak bizonyult az érdeklődés kielégítése céljából. Mivel erre a munkára sehonnan nem volt támogatás – az igény viszont annál nagyobbnak bizonyult –, az összejövetelek költségeit a szervezők és a résztvevők maguk fizették. Nagyon sokat részt vettek ezeken a népfőiskolai összejöveteleken nemcsak Sárospatak környékéről, hanem még a határon túlról is.

Megítélése szerint mi volt az a mozgatóerő, amely leginkább segítette és serkentette a népfőiskola kibontakozását?

- Legfőképpen azt a belső vitalitást – tenni akarást – említem, ami egyaránt fellelhető volt az előadókban és a hallgatókban. Mai napig példaként emlegetik azt a baráti szálakkal átszőtt „hallgató-előadó kapcsolatot”, amely a pataki népfőiskolai találkozókat jellemezte. Ily módon eredményesebbé vált a probléma felvetése és megoldása is. Ezen kívül igen jelentős mozgatóerőt jelentett az is, hogy a teológiai akadémia és a népfőiskola igazgatója ugyanaz a személy volt – pl. Mátyás Érnő, később pedig magam is. A pataki népfőiskola nagyon sokat köszönhetett Szabó Zoltánnak, aki rendkívül sokat áldozott és tett ezért a szép ügyért.

A személyes kapcsolatokon kívül mi jellemezte a teológia és a népfőiskola kapcsolatát Sárospatakon?

- A népfőiskolának a teológiával – a tanítóképzővel is – igen jó volt a kapcsolata, hiszen a leendő lelkipásztorokra és tanítókra a legtöbb esetben vidéki szolgálat várt. A népfőiskolai konferenciákon behatóan megismerhették a vidék – a falu – problémáit, s közösen kereshették azokra a megoldásokat. Nem véletlen, hogy a programok résztvevői között nagy számban voltak teológiai hallgatók és tanítóképzősök. Gyakran jelen voltak e konferenciákon a környező falvak, városok lelkipásztorai is, akik aztán később maguk is szervezőivé váltak a népfőiskolának. A foglalkozások mindig énekléssel, imádsággal kezdődtek, elhangzott több igetanulmány is. Egyfelől tehát a legátust fogadó lelkipásztorok, gyülekezeti tagok viszont-vendéglátásai is voltak ezek a találkozók, amelyek – sokszor évtizedekig tartó barátságok kialakulásán túl – lehetőséget adtak a kisebb-nagyobb problémák megoldására, az örömök megosztására.

 A II. világháború és az azt követő „adminisztratív intézkedések” mennyiben érintették a pataki népfőiskolát, s 1948-at követően működött-e tovább?

- Igen nehéz időszakok voltak a háborús évek, de nem volt könnyű átvészelni az 1949-es kormányrendelet hatását sem, mely meg akarta szüntetni a népfőiskolákat. Örömmel mondom azonban, hogy a mi népfőiskolánk tovább működött – ha más formában is. A konferenciák mindinkább baráti jellegűvé váltak, hol egyik, hol másik barátunknál tartottuk az összejöveteleket, alkalmanként tíz, húsz, harminc résztvevővel. Legtöbbször én adtam otthont ennek a kis csapatnak. Azt hiszem, igen sok erőt merítettünk a nehéz évek alatt egymás szellemi habitusából. E találkozók általában „politikamentesek” voltak.

Mit üzen Professzor úr a mai népfőiskolásoknak?

- Ma is egyik legfőbb mozgatóerő lehet a tenni akarás vágya. Fontosnak tartom, hogy a magyar problémák megoldása felé magyar módszerekkel közeledjünk. Nem vitatott, hogy a skandináv népfőiskolák jelentős munkát végeznek és szép eredményeket érnek el. Mégis úgy látom jónak napjainkban is, hogy a mai népfőiskolások akkor járnak jó úton, ha a magyar utat járják – tanulva ugyan minden megszívlelendő példából –, figyelembe veszik a magyar népfőiskolai specialitásokat. Ekkor érhetünk el mi is igazán jó eredményeket. Ennek megvalósítását kívánom mindazoknak, akik ezen fáradoznak.