Örülök, hogy itt, a Balaton partján van módom Önökkel a közmédiáról szót váltani. Vidéki gyerek lévén pontosan tudom, hogy ha valaki elindul hazulról, akkor onnan elég sok mindent hoz. Hallgassák meg, hogy honnan jövök és ki vagyok, így talán jobban el tudják helyezni a mondandómat is. Külön köszönöm, hogy immár nem először lehetek előadó az Önök konferenciáján, annak ellenére, hogy én magam nem vagyok református, hanem egy katolikus, pápista faluból jöttem. Ez egy magyarországi horvát falu, Kalocsa mellett található, Bátyának hívják, ahogy mi mondjuk „Baćin”. Ez egy olyan település volt és ma is az, ahol a legvadabb Rákosi- és Kádár-korszakban is a templomi hittan mellett nyolc éven keresztül iskolai hitoktatás is folyt. A hittan az iskolai tanórarendbe be volt építve, mindenki be volt iratkozva. Szegény tanároknak a gyermekeit sajnáltuk, mert ők nem lehettek ott az iskolai hittanon, hanem vasárnap a kis mise után, a templomi hittanórán kellett maradniuk. Egy ilyen közösségben nőttem fel.

Még egy példát szeretnék említeni, hogy megértsék, milyen az a közösség, ahol én felnőttem. Egy alkalommal, az unokabátyámmal a padláson megtaláltuk a már korábban meghalt nagyapám rezervált puskáját és 1968-ban az utcán katonásdit játszottunk vele. ’68 mindenki számára ismert. Egyszer csak jött a szomszéd és elvette tőlünk a puskát. Nagyon megijedtünk, hogy hogyan fogjuk otthon bevallani a történteket. A másik nagyapáméknál voltunk éppen, amikor egyszer csak dörömböltek az ablakon – a nagymamám még ma is él, 97 éves, két nyelven beszél, olvas és ír, szellemileg teljesen friss –, a szomszéd hívta ki a nagyapámat. Ő korán kelő parasztember lévén, másnap akarta megbeszélni az ügyet, de a szomszéd tovább erősködött. Zsákban visszahozta az elvett puskát és hallottam, ahogy megszidta a nagyapámat mondván, hogy jobb helyre tegye el, mert a gyermekek játszanak vele. Tehát ’68-ban nem a rendőrségre mentek, s nem is az Ávóhoz. A faluban soha egyetlen egy erőszakos cselekmény sem volt. Nos, ilyen településen nőttem fel, e közösség szellemisége határozta meg a neveltetésem és az identitásom is.

1975-ben a Római Katolikus Hittudományi Akadémiára iratkoztam be, civil hallgatóként. 1979-ben pedig az általam fenntartott földalatti nyomdákban készültek el az első magyar nyomtatott szamizdatok, Demszky előtt két évvel, ezt ők is elismerik. Az MDF alapító tagja voltam, ’54-es tagkönyvvel, sőt az MDF előtti Antológia konferenciának az operatőre voltam. A rendszerváltás időszakát megelőzően, nagyjából ezerórányi anyagot rögzítettem videón. Az első autóval jutottam át Temesvárra a román-magyar határon, ahol több, mint tízórányi anyagot rögzítettem. Módom volt a nagylaki erkélyről az ott összegyűlt tüntetők előtt beszélni, amely annyira jól sikerült, hogy az aradi tanácsházát elfoglaló felkelők – ma már másképpen is lehet fogalmazni – meghívtak és a tanácsháza erkélyéről is beszéltem. Majd onnan mentünk át Temesvárra. Azon az éjszakán, amikor megérkeztünk, a szekuritáté visszafoglalta Temesvárt, bennünket pedig másnap páncélos harckocsival Belgrád felé menekítettek. Ezek a történelmi események természetesen a saját képi és hangarchívumom részét képezik.

Ilyen előzmények után kerültem a politika világába. 1998-ban az első Orbán-kormány alatt és az azt követő ciklusban országgyűlési képviselő voltam. Két bizottságot említek, amelynek a tagja voltam. Az egyik a magyar szervezett bűnözés kialakulásával foglalkozó, ún. „Olaj Bizottság”. A Medgyesi miniszterelnök titkosszolgálati múltját felügyelő bizottságnak pedig az elnökeként végeztem azt a kutatást, amelynek eredményeképpen Medgyesit Gyurcsány követte a kormány élén. Ezzel párhuzamosan, 1981-től a Magyar Televízióban dolgoztam. Eredeti szakmám szerint operatőr vagyok. Közel száz önálló dokumentumfilmet készítettem a kollégáimmal együtt. Volt egy nagyon híres és elkötelezett református kollégám, akivel nagyon sok filmet készítettünk, Juhász Lászlónak hívták, a Szabad Európa Rádiónak volt a szerkesztője. Sajnálatos módon, pár évvel ezelőtt elhunyt. Vele a Barangolás a magyar múltban című Szabad Európa Rádiós sorozatot ültettük át filmre. Gyakorlatilag a több, mint tíz film – melyek között kétrészes is van, például Ausztria és Bécs magyar emlékei, Törökországi magyar emlékek – mind olyan kutatások eredményei, amelyek máshol nem jelentek meg.

Miután kizártak az MDF-ből Lezsák Sándorral együtt, amely számomra külön megtisztelő volt, a Keresztyén Demokrata Néppárt felkérésére vettem részt az általam leginkább ismert terület megreformálásában – ez a közmédia. Először négy évig a Magyar Televízió Kuratóriumának az elnökhelyettese voltam, jelenleg a megújuló közmédia Felügyelő Kuratóriumának az elnöke vagyok.

Most rátérünk arra a kérdésre, ami miatt meghívtak. Milyen új közmédiát építünk? Szeretném elmondani azonban azt is, hogy milyen volt. A közmédia rendszere úgy működött, hogy volt egy Duna Televízió, volt egy Magyar Televízió, volt egy Magyar Rádió és volt egy Magyar Távirati Iroda – összefoglalva ezt tekintjük közmédiának. A Magyar Távirati Iroda külön törvény által volt szabályozva, a három közmédia a Médiatörvény által volt felügyelve. Ilyen körülmények között, ha összeszámolom, a rendszer vége felé már közel 150 ember volt az, aki felügyelte ezt a közmédiát. Mindenhol voltak kuratóriumok, kuratóriumi elnökségek, felügyelő bizottságok és civil kuratórium. Ha ezt mind összeadjuk, akkor kiderül, hogy több, mint 150 ember felügyelte a közmédiát. 150 ember nem tud felügyelni, nem tud hatékony lenni, és sokba kerül. A jelenlegi közmédiában a négy intézményt, vagy részvénytársaságot – Duna Televízió, Magyar Televízió, Magyar Rádió, Magyar Távirati Iroda – egy törvény, az új Médiatörvény felügyeli és a Kuratórium mindössze nyolc főből áll. Ennek a nyolcfős kuratóriumnak vagyok az elnöke. Ez a kuratórium választja meg, hogy ki legyen a vezérigazgató a televízióban, a rádióban és a másik két intézményben is. Mi felügyeljük a gazdálkodást, s emellett kiváltva a régebbi úgynevezett civil kuratóriumot, létrejött egy közszolgálati testület, amely 14 főből áll. A testületnek a történelmi magyar egyházak, köztük a református egyház is, a zsidó hitközség, az evangélikus és a katolikus egyház, a Magyar Tudományos Akadémia, az Ipartestület, az Olimpiai Bizottság, a határon túli magyarság és a különböző magyarországi kisebbségek delegáltjai a tagjai. Ha megnézzük, hogy a 150 fő hogyan aránylik a jelenlegi 14 fős testülethez, akkor láthatjuk, hogy nagyon sokat spóroltunk.

Mit tettünk még? Az eddigi gyakorlattal ellentétben – hiszen elmondhatjuk, hogy az elmúlt nyolc-tíz évben nagyon sok pénzt folyattak át a közmédia rendszerén –, mi visszamenőleg hat évre minden szerződést megvizsgáltunk. Ez a folyamat a mai napig tart, közel 30 rendőrségi feljelentést tettünk ismert és ismeretlen tettesek ellen – százmilliárdos ügyekre tessék gondolni! A legnagyobb problémát az okozta, hogy a Magyar Televízió székházát eladták, majd visszabérelték, és durván három év alatt annyi pénzt fizettek a vevőnek, mint amennyit a vevő fizetett a Magyar Államnak – így az ember könnyen tud üzletelni… A Medgyesi-kormány alatt az Állami Vagyonügynökség eladta a Szabadság téri palotát egy külföldi vevőnek, majd visszabérelte, s mint mondtam, nagyjából három év alatt annyit fizettünk – persze nem forint fillérre – vissza a vevőnek, mint amennyiért a vevő megvette azt. Tehát a vevő nagyjából három év alatt „ingyen” megkapta Budapest legértékesebb helyén lévő legértékesebb ingatlanát. Ez a rendszer így működött. A következő lépés az volt, hogy egy magáncég felépítette a Magyar Televízió új székházát, amelyre olyan szerződést kötöttek a szocialista kormány alatt, amely szerződés értelmében negyven évig euróban meghatározott bérleti díjért béreljük az ingatlant. Húsz év után lehetett volna erről lemondani, és akkor sem lett volna a miénk. A számításaim szerint három-négy-öt-hat, attól függően, hogy milyenek az árfolyamok, de hatévenként biztosan kifizetünk annyit, mint amennyibe került ez az ingatlan. Ilyen örökséggel indultunk. Illetve azzal, hogy a Magyar Televízióban nem készültek új műsorok, a Magyar Rádióban nem készültek új műsorok. A Duna Televízióban voltak szerződések új műsorokra… A durván másfélmilliárd forintot olyan cégekre költötték, amelyek korábban soha sem készítettek televíziós műsort, Kiskőrös környékén borral foglalkoztak. El is tűntek, amikor átvették a milliárd feletti pénzt. Ez ügyben is több tucat feljelentésünk van. Természetesen a műsorok nem készültek el, a pénz pedig eltűnt.

Ilyen körülmények között alakítottuk át a közmédiát. Hogyan történt ez? Úgy, hogy a négy Zrt.-ből négy olyan megrendelőt hoztunk létre, amelyekben a jelenlegi Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda egyenként 50 főből áll. A műsor készítői a Médiatanács felügyelete alatt lévő Alapban dolgoznak. MTVA-nak hívjuk, nem piaci alapon működik, hanem például a Magyar Televízió megrendel egy gyermekműsort, meghatározza, hogy miről szóljon és megrendeli az MTVA-tól, a szintén állami felügyelet alatt álló gyártóbázistól. Az legyártja, a Magyar Televízió pedig átveszi a kész műsort. A felelősség a Magyar Televízióé. Álmodhatnak, szépet álmodnak, de nem kell nekik pénzzel foglalkozni, mert megrendelés alapján működnek. A megrendelés pedig nem „külső haveroknak” adott megrendelés, mint korábban, hiszen a szolgáltatást egy állami felügyelet alatt lévő cég végzi. S hogy mennyire ellenőrzött? A közpénz, amelyből a közmédiát fenntartjuk, nem lett kevesebb, mint korábban volt, tehát nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy bennünket az elvonás annyira nem sújtott. Igaz az is, hogy jelenleg zárolva van bizonyos pénzeszköz.

Ezeket a változtatásokat nem lehetett volna másképpen végrehajtani, mert amiről nem beszéltek a kollégáim, hogy miért, azt én elmondom: több mint húszmilliárdos mínusszal kezdtünk, amikor ezt a rendszert létrehoztuk. 20 milliárd forint! Ha a húszezreseket rakom egymás fölé, akkor is hatalmas pénz – ennyi mínusszal kezdtünk. Ehhez képest az egységesült közmédián belül az első olyan időszakban, amikor már az új szisztéma szerint működtünk, új műsorok készültek. A Magyar Televízióban is közel húsz új műsor indult el. Valamelyik nagyon jól sikerült, valamelyik nagyon csapnivalóan, de új műsorok ezek, amelyekre évekig nem volt példa. Ami viszont nagyon sok pénzbe került, de megérte: az összes nemzetközi és magyar sportközvetítést elhoztuk a közszolgálati médiához, mert úgy gondoljuk, hogy az olimpia, a világbajnokság, a magyar futball, stb. közvetítésének ott a helye, nem pedig mindenféle más, vagy éppen kereskedelmi tévénél. Természetesen ki kell fizetni a jogdíjakat, amelyek nagyon sokba kerülnek, de ezek a műsorok akkor is a közszolgálati magyar televízióban és rádióban kell, hogy sugárzásra kerüljenek.

Ha Önök hallgatják a Kossuth Rádiót, akkor ezelőtt három-négy évvel, amikor színházi közvetítést, mesejátékot, esti mesét, rádiójátékot hallgattak, mindig azt mondták be az adás végén, hogy ez az 1973-ban, 1968-ban, 1982-ben készült felvétel ismétlése. Igen, nagyon jók az archívumaink, de egy éve újra készülnek rádiójátékok, mesejátékok, gyermek rajzfilmek és minden egyéb, amelyeket évtizedek óta nem gyártottak. Elmondhatjuk, hogy minden megspórolt pénzt az új magyar tartalom előállítására költünk.

Ezen túl megerősítettük – azt gondolom, hogy ezt tovább is tudjuk folytatni – az egyházi műsorokat a Duna Televízióban, a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. A kisebbségi műsorokat bővítettük. Később majd bővebben kitérek a határon túli műsorokra, hiszen kaptam információkat, hogy Önök a Kárpát-medencéből, sőt még messzebbről is érkeztek. Nem hagytuk cserben a határon túl, a szórványban élőket, a világ magyarságát sem. Elindítottuk a Duna World Televíziót, amelyet Új-Zélandtól Dél-Amerikáig mindenhol lehet fogni. Ezzel párhuzamosan elindítottuk a Duna World Rádiót, amelyet Európán kívül bárhol lehet hallgatni. Európán belül azért nem, mert itt a Kossuth főadót és a többi magyar adót szeretnénk a hallgatóknak ajánlani.

Megpróbáljuk stabilizálni a középhullámon a Kossuth Rádiót, mert tudjuk, hogy a digitális átállás során, ha arra lenne kapcsolódva, akkor a határon túli magyarság számára a magyar közszolgálati főmédia rádióadása elérhetetlenné válna. Ez nagyon sok munkát igényel, de reményeink szerint nem fogjuk magára hagyni azokat a rádióhallgatókat sem, akik egyedül a Kossuth Rádiót tudják fogni határon túl.

Közel ezer embernek kellett megszüntetni a munkaviszonyát, de szerintem még mindig közel ötszáz emberrel több van a rendszerben, mint amennyivel intenzíven lehetne ezt az egységesült közmédiát fenntartani, de egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy közel ezer emberrel kevesebben készítik el ugyanazt a műsort, sőt sokkal több műsort, mint korábban. El tudják képzelni a pazarlást… Nyilván Önök előtt is ismert, hiszen soha sem volt titok, hogy a közmédiában dolgozó emberek nem az alul fizetett emberek közül kerülnek ki. Voltak olyan műsorkészítők, akik másfél-két hónapon keresztül nem készítettek egy másodperc műsort sem, csak kapták a számlájukra a fizetésüket, közülük többen egymillió forint feletti összegeket – nem évente, hanem havonta. Amikor átköltöztünk a Szabadság térről az új székházba, volt olyan belsős televíziós dolgozó, aki fel sem vette másfél-két éven keresztül a belépőjét, mert nem is járt be, csak kapta a fizetést. Nos, ezeket szüntettük meg, és létrehoztunk egy új rendszert: aki nem dolgozik, ne kapjon fizetést. Ez egy alaphelyzet, nem tudom, hogy eddig miért nem így működött…

Nagyon sok pénzt spóroltunk meg, de nagyon sok az adósságunk is a mai napig, amelyet nem mi halmoztunk fel, hanem az elődeink, de teljesítenünk kell. A székház ügyében megkötöttünk egy olyan megállapodást, hogy ha most kifizetjük a tartozást, akkor az állam, a közmédia tulajdonába kerül a székház. Ez azt jelenti, hogy abban az óriási, modern székházban össze tudjuk vonni az összes gyártóbázist, a rádióműsorok és a két televízió műsorait gyártó bázisokat. A két televíziónak a műsorai már jelenleg is egy helyen, a Kunigunda utcai gyártóbázison készülnek. A fennmaradó ingatlanokat nem adjuk el, ilyen nyomott áron pedig pláne nem, hanem megpróbáljuk valamilyen formában bérbeadással hasznosítani őket.

Milyen új szisztémát építettünk fel? Az M1-nek azt a feladatot adtuk, hogy vegye fel a versenyt a kereskedelmi médiával, de ne menjen annak az alpári stílusára. Ne csak tanítson, hiszen amikor a fáradt ember este hazaérkezik, megvacsorázik és leül a televízió elé, nem biztos, hogy még egy másfél órás tudományos okfejtést akar meghallgatni, hanem mondjuk egy jó filmet szeretne megnézni. A M1-nek az a feladata, hogy úgy szórakoztasson, hogy ne legyen színvonaltalan, a kereskedelmi televíziók igénytelen műsorait ne utánozza, hanem színvonalas műsorokat sugározzon, mégpedig olyanokat, amelyeket szívesen néznek az emberek. Az M1-re tettük rá az összes sportműsort, a nagy nézettségű műsorokat, például a Forma 1-et, a világbajnokságokat, stb. Tehát az M1-nek az a feladata, hogy vegye fel a versenyt, színvonalas legyen és szórakoztasson.

Az M2-re még túl sok pénzt nem tudtunk szánni, de a belső archívumunk és az elkezdett gyártás is azt vetíti előre, hogy az egyik kedvenc csatornám lesz – a másik három mellett. Az M2 egy gyermek, ifjúsági és családi csatorna lesz, ami azt jelenti, hogy a gyermekeknek olyan műsorokat fog sugározni, amelyektől nem kell az orvoshoz vinni őket epilepsziás rohammal, mert ismert előttünk az, hogy léteznek olyan kereskedelmi televíziós műsorok, rajzfilmek, amelyek ilyet is kiváltottak gyermekekből. Minőségi gyermekcsatornát szeretnénk létrehozni. Ez kerül a legtöbbe, mert egy másodpercnyi, vagy egy percnyi rajzfilmet elkészíteni nagyon drága dolog, de jó hír például, hogy a kecskeméti Rajzfilmstúdió elkészítette a Magyar népmesék sorozat 100. részét, ebben mi is segítettünk. Ez sem ment volna a régi rendszerben, ha nem teszünk változásokat. Az esti programok között pedig filmek szerepelnének.

A Duna Televíziót tekintjük a nemzet televíziójának. Minden olyan tartalmat, amelyre azt mondjuk, hogy színvonal, kultúra, össznemzeti érték, azt a Duna Televízió fogja sugározni. A Duna Televíziónak, az M2-nek és a Duna World-nek nem feladata, hogy a kereskedelmi médiával szemben nézettségi és hallgatottsági versenyben vegyenek részt. Nem követeljük meg tőlük. Azt mondjuk, hogy az olyan műsoroknak, amelyeket például csak harmincezer ember néz meg, de magas színvonalúak, vagy tudományos műsorok, illetve olyan eseményekről tudósítanak, amelyek össznemzeti szempontból fontosak, azoknak a Duna Televízión van a helyük.

Létrehoztuk a Duna World-ot. Igaz, hosszú ideig vajúdott. A jelenlegi vezérigazgatótól, Dobos Menyhérttől ered a magyaroknak szóló világ-televízió ötlete. Ez azt jelenti, hogy az M1, az M2, a Duna főcsatornáján meglévő napi elkészítésű kulturális, politikai, közéleti műsorokat – a három idősávot figyelembe véve: észak-amerikai, ausztráliai és európai idő – szerkesztik be a Duna World-be, hogy például egy amerikai magyarnak ne hajnal fél háromkor kelljen megnézni egy magyar híradót, hanem a saját idősávjában tájékozódhasson az anyaországi helyzetről. Lelki szemeim előtt már azt is látom, hogy a Duna World-re külön tartalom is készülne, amely persze pénz kérdése.

A napokban elindul a Duna World-ön egy angol nyelvű hírműsor, öt percben, arról, hogy mi történt éppen az adott napon Magyarországon. Ezt az emigrációs magyarság is kérte, mert a másod-, harmadgenerációs gyermekeket is kötni szeretnék az anyaországhoz valamilyen formában. Eddig nagyon pozitív visszajelzéseink voltak a Duna World-öt illetően.

A Magyar Rádiónak nem kellett küzdenie. A Kossuth Rádió piacvezető volt korábban is, ma is az és reméljük, hogy az is marad. Aki hallgatója a Kossuth Rádiónak, az tudja, hogy ez mit jelent. Az a cél, hogy a hallgatóságot és a színvonalat megőrizzük, s mint ahogy már említettem, új tartalmat rakjunk alá, ha lehet minél többet és többet. Célunk az is – erről már beszéltem –, hogy a középhullám minél tovább tartó fenntartását illetően, a Kossuth Rádiót egyre többen tudják hallgatni.

A Petőfi Rádió – a fiatalok rádiója. Senki sem gondolta volna, hogy eredményes lesz, amikor az előző rádióvezetés azt mondta – ezt a javukra írom –hogy átalakítja a Petőfi Rádiót. Igen, a Petőfi Rádió felvette a versenyt és sorra meg is verte ellenfeleit. Ma a Petőfi Rádió egy fiatalos és dinamikus rádió. Nekem ugyan más a zenei ízlésem, de azt kell, hogy mondjam, hogy nagy a hallgatottsága és jól működik.

A Bartók Rádió magas kultúrát biztosít, magas művészi szinten. Meg van a maga hallgatottsága.

Kevesen tudnak arról, hogy létezik a Régió Rádió, amely öt helyszínről (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc), valamint vonzáskörzetükről tudósítanak, napi tizenegy órában. A régiók legfontosabb híreivel, információival, illetve könnyedebb, szórakoztatóbb jellegű programokkal és a háttérbeszélgetésekkel is szolgálnak. A Parlamenti adások az országgyűlési üléseket közvetíti, a parlamenti ülésszak ideje alatt hallgatható. Még egy különlegességet említenék. Európában szinte csak mi rendelkezünk olyan nemzetiségi adóval (MR4), amely az államalkotó kisebbségeknek szól: a saját nyelvükön különböző tájékozató, szórakoztató és kulturális műsorokkal szolgál. Az adók egy része már hallgatható interneten keresztül is, de tervünk, hogy mindegyiket feltegyük a világhálóra.

Az össz-közmédiának a főportálja a hirado.hu. Lassan, de biztosan utoléri az internetes-tartalom szolgáltatókat, reményeink szerint el is fogja hagyni őket, s ily módon az egyik legolvasottabb internetes platformot is felépítettük.

A Magyar Távirati Irodának az a feladata, hogy az egész közmédia számára elkészítse a hírműsorokat, híradókat, illetve a régi, klasszikus MTI feladatokat is elássa, azaz naponta hét-nyolc-kilencszáz új hírt adjon ki. S mit tettünk mi? Ingyenessé tettük az egész világon a Magyar Távirati Iroda híreit. Egyedüliként a világon. Ha Önök rámennek az mti.hu oldalra, ingyen letölthetik azokat a híreket és fotókat, amelyek naponta megjelennek. Azzal vádoltak bennünket, hogy kidobjuk a közpénzt. Nem igaz, hasznosítjuk a közpénzt, hiszen az MTI adóforintokból működik és korábban nagyon drágán adta a híreit. Kik vásárolták meg ezeket a híreket és fotókat? A közszolgálati média, amely szintén adópénzből működik, a Külügy­minisztérium, az állami vállalatok. Egyik zsebből ment a másikba a pénz, közben fenn kellett tartani egy olyan apparátust, amely számláz, stb. Újszerű a kezdeményezésünk, de azt mondjuk, hogy minden, ami magyar nyelven megjelenik – igaz, már idegen nyelvű híreink is vannak – az a magyarok számára ingyen elérhető kell, hogy legyen, hiszen közpénzből van.

Végül egy újdonságról szeretnék szólni. Éppen a napokban egy új arculatot vezettünk be a közmédiába. Ez legelőször az olimpia kezdésénél lesz látható… Azt is elárulom, hogy lesz új egy programunk: bárki a világon küldhet be fényképet magáról, és az meg fog jelenni a Magyar Televízióban vagy a Duna Televízióban, reklám vagy műsorismertetés közben. Az illető beküldi a fényképét, melyet a számítógép regisztrál, s a beküldő kap egy visszajelzést, hogy pontosan mikor lesz látható a fotója. Ezzel illusztráljuk, hogy a közmédia mindenkié. Jelenleg ha a Duna Televízióban vagy az MTV-ben reklám megy, mindig egy adott hidat, vagy valami mást látnak, a jövőben ott mindig egy személynek a fényképe fog megjelenni. Ezzel azt szeretnénk elmondani, hogy amit mi teszünk, az nem a miénk, hanem mindannyiunkké, nem csak a csonka országé, hanem a világ magyarságáé…