Előadásom témáját három megközelítés szerint szeretném kifejteni. Legelőször is beszélni szeretnék egy vallástörténeti háttérről, hogy az ókori Izrael kortárs népei hogyan gondolkodtak a gazdasági erkölcs felől, a sumerekről, Hamurabi törvényéről és az egyiptomiakról szeretnék ennek kapcsán röviden szólni. Az előadás második részében egy fogalmi eszköztárt szeretnék bemutatni, hogy az Ószövetség hogyan fogalmazza meg azt, amit mi a XXI. század elején erkölcsnek, gazdasági erkölcsnek értelmezünk. A harmadik, befejező részben pedig a Mózes első könyvének néhány, jellemző epizódját fogom kiemelni, amelyet az említett összefüggésekben fogok magyarázni.

 

Vallástörténeti háttér

Honnan érkezünk az Ószövetség erkölcsi világához? Van-e olyan egyetemes vallástörténeti háttér, ami hozzájárulhatott az Ószövetség erkölcs fogalmának kiformálásához? Az erkölcs ószövetségi fogalmának kialakulása történeti szempontból nézve az ókori kelet vallási és kulturális fejlődésének része. Az emberi kapcsolatok és viszonyulások évezredes spontán és a közösség által irányított fejlődése hozta létre. Gyökerei az emberiség történetének kezdeti stádiumában bizonyára az adott közösségen belüli erősek önbíráskodásában, az általuk meghatározott, személyes érdekeiket szolgáló szabályokban keresendők, melyeket a közösség az erőviszonyok figyelembevételével mértékadónak fogadott el. Hogy a közösségeken belül mindig voltak a többinél nagyobb tekintéllyel bíró emberek, magától értetődik. Szavuk, viselkedésük magatartási ősmintául szolgáltak a közösség tagjainak. Az írott törvényeknek volt külső kényszerítő ereje, de ennél fontosabbnak mondtató a közszellem befolyásoló hatása, a közgondolkodás által mértékadónak tartott viselkedésformák önkéntes vállalása.

Teológiai szempontból nézve pedig mindezen történeti fejlődési folyamatok mögött az önmagát kijelentő Isten közszellemet, erkölcsi normákat formáló akaratát kell látnunk.

 

Sumerek

A sumer őskultúrából fennmaradt írásos anyag és a nevek arról győznek meg bennünket, hogy a családi élet, az emberek egymás közötti kapcsolatának alapvető meghatározója volt, amit ma erkölcsnek szoktunk nevezni. Biztosították a nők jogait, a hatalmasok nem használták erejüket a gyengékkel szemben. Ezeket a királyi hatalom szankcionálta is. Ügyeltek arra, hogy a polgárokkal szemben a hatalom gyakorlói ne kövessenek el visszaéléseket. A hivatalnokok túlkapásaival szemben oltalmazták a szegényeket, özvegyeket és árvákat.^[1]

Sumer szövegekben a bűn gondolata alig játszik szerepet. Ezzel függ össze az, hogy a sumer vallásban hiányoznak az olyan imádságok, melyek az ember vétkei miatt az istenek kiengesztelődését kérik. Az egyén panaszát megfogalmazó imádságok is alig ismerik a személyes bűn gondolatát. Az ember tetteinek hatása a sumer istenek számára jelentéktelen úgy, hogy azok nem befolyásolják őket. Az erkölcsi érzület másodlagos, mert a valóságos kultuszi tiszteletadás a lényeg.^[2]

Hamurabi Törvénye

 A Hamurabi törvénye nagy lépéseket tett a magántulajdon védelme irányában, ami a gazdasági etika egyik alapeleme. A törvénygyűjtemény bizonyára a térségben kialakult élő szokásjog, eleinte íratlan joggyakorlat rögzítése volt, illetve ezek szellemében megalkotott jogszabályok konkrét helyzetekre. A mezopotámiai kultúrában hatással lehettek Hamurabi törvénygyűjteményére az esnunnai, az iszini és az úri törvénykönyvek.

Hamurabi törvénygyűjteménye szabályozza a kereskedők és a közvetítők egymás közötti ügyleteit (100-107. §). A közvetítő vagyoni felelősséggel tartozott a kereskedőtől kapott javakért. Ha az átvett érték elvész, mert rablók elkobozták tőle, de ezt bizonyítani nem tudta, az istenekre való esküvéssel bizonyítani lehetett a tanúk hiányában igazolhatatlan tényállást (103. §). Ugyancsak kártérítéssel tartozott az az építész is, akinek hibájából a megrendelt ház fala ledőlt. Tartozott azt a saját költségén ismét felépíteni (233. §). Ha azonban a megrendelőre vagy annak fiára rádőlt a fal és haláleset történt, az építészt, illetve a fiát ki kellett végezni (229-230. §). Ha a kereskedő letagadja a közvetítőtől kapott, neki járó nyereség átvételét, a közvetítő isten és tanúk jelenlétében kinyilvánítja az igazát, s a kereskedőnek hatszoros értéket kell fizetni a hazugságáért (107. §). A megrendelés után előre kifizetett, de ezek után el nem végzett munkáért a munkadíj ötszörösét kellett fizetni a kárvallott megrendelő számára (112. §). Ha egy kocsmáros nő szeszes ital fejében gabona helyett pénzt fogadott el, de később azt állította, hogy a pénz értéke nem felelt meg a gabona árának, a kocsmáros nőt vízbe kellett fojtani (108. §). A törvény a bűnpártolást halálbüntetéssel sújtja (109. §).

Érdekessége a Tórával szemben ennek a törvénygyűjteménynek, hogy hiányzik belőle a vallásos gondolat, míg a Mózes törvényének hátterében mindenütt a szent Isten parancsoló akarata húzódik, s ezáltal nyeri vallásos karakterét.^[3] Ugyanakkor azonban a Hamurabi Törvényt tartalmazó, 1902-ben megtalált diorit obeliszken Šamaš napisten látható, amint átadja a törvényt a királynak. Figyelemreméltó azonban, hogy a trónján ülő helyzetben ábrázolt napisten fejmagassága azonos Hamurabiéval. Ennek az ábrázolásnak szimbolikus értelme van. A nagy király azonos szintre emelődik az istenséggel, ami uralkodói legitimációját adja, miként a törvénygyűjteményt bevezető, a király isteni kiválasztását hangsúlyozó felirat is.

 

Egyiptom

Az egyiptomi kultúrában az erkölcsök nem voltak lazának mondhatók. Ez érvényes volt a családi életre is. Egynejűségben éltek, ami alól a királyi udvar tagjai voltak kivételek.^[4] Ők háremeket tartottak, ami a gazdagságnak is jelképe volt. A házasságot az istenek oltalma alatt működő intézménynek tartották.

A hatalmas építkezéseken dolgozó állami alkalmazásban lévő szakemberek munkáját megbecsülték, fontosnak tartották, mert a legfontosabbnak tartott munkát végezték: a fáraók örök nyughelyét. Kákosy László szerint a helyi, kisebb jelentőségű ügyeik intézését saját bíróságaik végezték, s ez azt mutatja, hogy széleskörű önkormányzatisággal rendelkeztek. Ha akadozott az ellátás, van példa arra, hogy a kézművesek a jogaik érvényesítése érdekében beszüntették a munkát, tüntettek.^[5]

A parasztok és a rabszolgák sorsa ennél vigasztalanabb volt. A rabszolgatartás nem feltétlenül az uralkodó osztályhoz való tartozás vagy a tehetősség jele volt. Rabszolgája a csaknem nincstelen parasztnak is lehetett. Sorsuk azonban nem volt könnyű. A birodalom felé akkor is teljesíteni tartoztak, ha a gabonát sáska, vízilovak vagy rágcsálók pusztították.

Fogalmi eszköztár

Amit mi erkölcs alatt érünk, az Ószövetség egyetlen szóval nem tudja kifejezni. Szóba jöhetne az ivritben használatos mûsār, de annak a jelentése nem fedi teljességgel azt, amit mi e fogalom alatt értünk. A mûsār egyébként az Ószövetségben is előforduló kifejezés, de értelme inkább a fegyelmezés, figyelmeztetés, intés jelentéstartalmával fordul elő.

Ha egyetlen szóban nem meghatározható, amivel most foglalkoznunk kell, mi az a fogalomkör, amit az Ószövetségben keressünk? Erkölcs alatt általában az ember magatartását, értékrendszerét irányító, azt meghatározó, társadalmi szinten helyesnek tartott szabályok összességét értjük. De ezen kívül lényegi eleme a szónak a szokás, amihez úgy jutunk hozzá, hogy a környezetünkben élők gondolkodásmódja és viselkedése magatartási ősmintaként szolgál, amit átveszünk, és amihez a saját cselekedeteinket mérjük. A magyar erkölcs szó első szótagjában benne van az erő szó, melyhez párosul a köl-cs/kül-cs elem. Ez a megközelítés – nyelvünk logikája – magában hordozza, hogy belső szellemi erők külső megnyilvánulását értjük alatta. A Bibliát tanulmányozó embernek azonban nem az a legfontosabb, hogy társadalmi szinten mit tartanak követendőnek, mert az koronként változhat, sőt az adott társadalmon belül is érzékelhetők rétegződések. A gazdasági életben elhangzik időnként, hogy mindent szabad, amit nem tilt a törvény. Mi ezzel nem érthetünk egyet, mert azt tartjuk, hogy a gazdasági erkölcs keretei ennél szűkebbek.

Azt tehát világosan látjuk, hogy számunkra nem elégséges a társadalmi szinten helyesnek és követendőnek tartott szabályok összessége. Olyan társadalmi kontextusban, az Európai Unióban, ahol a népek együttélésének alapokmánya nem tartalmazhatja normatívaként a zsidó-keresztyén értékeket, különösen érvényes, hogy valami többre van szükség. Márpedig igaz Berzsenyinek a Magyarokhoz írott klasszikussá vált megállapítása:

 

Így minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs, melly ha megvész:

Róma ledűl, s rabigába görbed.

 

Hiányában a veszély tehát nagy, s keresnünk kell a társadalmi szinten követendőnek tartott szabályok összességén túlit, ami örök. Ez számunkra kétségtelenül a Biblia, melynek első, terjedelmesebb részének legelső könyvében vizsgáljuk most a gazdasággal összefüggésben azt, ami egyetlen szóval az Ószövetség nyelvén nem fejezhető ki.

Összefoglalva az eddigieket azt mondjuk, hogy az Ószövetség fogalmi eszköztárában nincs olyan kifejezés, hogy egyetlen szóval ki lehetne fejezni azt, amit mi erkölcs fogalma alatt értünk.

A Mózes első könyvének vizsgálata

Az Ószövetségben e kérdéskör vizsgálatára nézve is alapdokumentumnak számít a Tóra. Az Ószövetség tanítói azt mondják, ha Izrael a Tórát megtartotta volna, nem volna szükség a többi szentiratra a Héber Bibliában és a Messiás is azonnal eljönne. Azt nem tudhatjuk, hogy a Messiás mikor jön el, de a mondat első felével egyet lehet érteni. A Tóra minden erkölcsi döntés és megfontolás alapdokumentuma az Ószövetségben. Ebből bomlik ki minden. Ha az Isten népe életében minden a Tórában előírt rendben történt volna, nem kellett volna felemelni szavukat a prófétáknak. Tekintsük tehát át ezen az irodalmi egységen belül a Mózes első könyvét.

Az 1Móz több tartalmi egységre is felosztható. Mi most két egységet különböztetünk meg. Az egyik az 1Móz 1-11, amit a tudomány őstörténeteknek nevez. A másik a 12. fejezettől a mű végéig terjedő rész, ami az ősatyák történetét foglalja magába.

Minekutána Isten megalkotta a világot és az embert, ezt olvassuk: „Szaporodjatok és sokasodjatok, hajtsátok uralmatok alá a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszómászó mindenféle állatokon” (1Móz 1,28).^[6] Ez az uralkodás nem jelent felszabadítást az ember számára, hogy az állatokat megölheti. Isten eredeti gondolatában ez nem volt benne. Erre az ember csak 1Móz 9,3-ban, a bűneset után kapott felhatalmazást. A teremtett világ fölötti uralkodásról így ír Barth Károly: „Gyilkolni az állatokat sem szabad. Az ember csak megölheti őket. De ezt is csak abban a tudatban, hogy az állatok nem az övéi, hanem Istenéi. És amikor megöli őket, akkor neki adja vissza, hogy aztán azt, amire szüksége van, vagy amit kíván, tőle kapja vissza. Az állatok megölése, hogyha Isten engedélye és parancsa alatt történik is, eszchatologikus jellegű papi aktus: jó lelkiismerettel csak akkor vihető végbe, ha […] feltétlenül szükség van rá.” Aztán így folytatja: „az állatok megölése – ellentétben a növények és gyümölcsök mindenféle szüretelésével – megsemmisítés. Nem csupán részvétel a földből sarjadó, oly sok példányban szakadatlanul megújuló létösszefüggés termésében, hanem egy élőlény egyedi, egyszeri, számunkra nem átlátható, de nem is tagadható módon individualitásként létező megsemmisítése. A szüret nem töri meg a teremtés békéjét”^[7] A bibliai őstörténetekből tehát nem olvasható ki ezen a helyen az állatok ember általi kizsákmányolása, így nem is igazolható az a mértéktelen öldöklés, amit a fogyasztó társadalom igényei miatt az ember naponként végez. Miért viselkedik úgy az ember, mint egy őrült? – teszi fel a kérdést a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert az Őrült majom című könyvében. Az ember úgy viselkedik, úgy viszonyul a környezetéhez, mint egy őrült. Szent-Györgyi szerint őrült majmok vagyunk, mert agyunk nem képes követni azokat a változásokat, amikre reagálnia kellene. Ez szerinte azért van, mert nem arra fejlődött ki az évmilliók során, amire jelenleg szük­ség lenne.

Másokat idézve azt mondja, a közlési sebesség növekedésének nagysága tízmilliószorosan növekedett, az utazási sebesség százszorosán, az adatkezelési sebesség egymilliószorosan, energiaforrásaink ezerszeresen, fegyvereink ereje egymilliószorosan, a betegségek ellenőrzésének képessége mintegy százszorosan, a népesség pedig ezerszeresen növekedett néhány ezer esztendő előtti szintjéhez viszonyítva.^[8] Ezeket a sorokat Szent-Györgyi egy 1969-ben megjelent tanulmányból idézi. Sehol sem voltak még akkor a hírközlés, az információ áramlás és a haditechnika mai mutatói. Az ember nem képes reagálni a telhetetlensége által felgyorsított világ eseményeire.

A gazdasági erkölcs karikatúrája van megfestve Káin és Ábel történetében. Mindketten szorgoskodtak, megtermelték azt, ami az élethivatásukból adódott. Káin áldozatát azonban Isten nem fogadta el. Az is kiderül a szövegből, hogy miért. Azt olvassuk róla, hogy „földművelő” (1Móz 4,2) volt. A héber szöveg azonban nem csupán a foglalkozását írja le ezzel, hanem bepillantást enged a tevékenységének az ethoszába is. Talán nem állunk messze az igazságtól, ha az oḇeḏ ’aḏāmā kifejezést a szokványos jelentésén kívül úgy is értelmezzük, hogy Káin a föld kiszolgáltatottja, mintegy a „rabszolgája” lett. Az isteni parancs a föld megművelésére vonatkozott (1Móz 2,15), ám az agrikultúrából cultus agris lett. Nem idegen ez az erkölcsi mélység korunktól sem. Közgazdászok mondják, hogy a multinacionális cégek, ha akarnának sem lennének képesek kitörni abból az öngerjesztő és egymást gerjesztő spirálból, amiben vannak. Urai a világ gazdasági folyamatainak, és mégis rabszolgák.

1Móz 6 elején arról olvasunk, hogy az „Istenek fiai” elragadták az emberek leányait és feleségül vették őket. Itt is egy felborult ethoszról olvasunk, ahol a korabeli társadalmi rendszer legalsó skáláján lévő kisemberek kiszolgáltatottakká váltak a hatalommal bírókkal szemben. A hatalmasok megtehették következmények nélkül, hogy magukhoz ragadták a szegény emberek leányait és asszonyait, mert tudták, hogy nincs kihez fellebbezniük az igazságuk keresésében. Itt nem kell tehát mennyei lényeknek értelmezni az „Istenek fiai” kifejezést. Azok hús-vér emberek voltak, de olybá tekintették magukat, s a kisemberek is úgy tekintettek rájuk, hogy fölöttük semmi hatalmasság nincs, csak a csillagos ég. Egy kérdés merül fel a XXI. század elején élő emberben: kihez apellálhatnak azok a leányok, akik akaratukon kívül, kényszerből állnak az utak mentén és árulják a bájaikat? Akik futtatják őket, úgy rendelkeznek fölöttük, mint valami tárggyal.

Ugyancsak az őstörténetek köréből való Nimród példája, aki „nagy vadász volt az Úr előtt” (1Móz 10,9). Nevének jelentése: „lázadjunk föl.” Nem egyszerű vadászat volt az ő tevékenysége, hanem embervadászat.^[9] Mindezt az Örökkévaló előtt (lipnê JHWH) végezte, ami ezen a helyen nem csupán vagy nem első renden jó értelemben vett Isten előtti – coram Deo – tevékenységet jelent, hanem az Örökkévaló előtt, mintegy arculcsapásképpen, az Örökkévaló ellenében, vele szembehelyezkedve. Az előző példa is és ez is embervadászat. Közös a kettő abban, hogy egyik esetben sincs a kárvallott ember abban a helyzetben, hogy az igazsága érvényesítésére jogi fórumot kereshetne. Mai történet ez. Hová folyamodhat ma valaki, ha közlik vele, hogy holnap munkanélküli lesz vagy elárverezik a házát a feje felől?

Az Ószövetség vallja, hogy az embernek az a ténykedése, amit ma gazdasági tevékenységnek nevezünk, nem nélkülözheti Isten jelenlétét. Az Isten nélkül vállalkozó ember szánalmas karikatúrája a Bábel torony építésének története (1Móz 11,1 kk.). Az Istent mellőző ember vállalkozói közössége egységét önmagában látja, bizodalma abban van, hogy egy nyelvet beszél, hogy egységben vannak. Az egységből sokszínűség, az Istent mellőző, önző egymással-ból egymás, sőt egymás ellen lett, szétszórattak és összezavarodott a nyelvük: kialakult nemcsak a nemzetek nyelve, de létrejött a generációk nyelve, a szakmák, a gazdasági és politikai érdekcsoportok nyelve. Ha mindenki a saját nyelvén szól, nem érti a másikat akkor sem, ha ugyanazon anyanyelvet beszéli.

A Genesis további fejezeteiben úgy látjuk, hogy Ábrahám elhívásával Istennek egy nagy vállalkozása kezdődött. Az ethosztalansága miatt atomizálódott embervilágot össze akarja gyűjteni Ábrahám magvában, hogy a vele kötött szövetség alapja legyen e választott közösség erkölcsi döntéseinek.

A gazdasági ethosz szép példáját látjuk abban, ahogyan Ábrahám és Lót útja szétvált egymástól. A szétválást a szentíró úgy magyarázza, hogy „nem bírta meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk volt és nem lakhattak együtt” (1Móz 13,6). Ábrahám ebben a válságos helyzetben meghagyta Lót számára a lehetőséget, hogy ő válasszon legelőt. Ezt ő meg is tette. Kiválasztotta magának a Jordán menti dús legelőjű területet. Ábrahám és Lót útja tehát elvált egymástól (11. 12. 18). Ábrahám hagyta, hogy Lót a jobbik részt válassza. Szó van itt tehát egy vitáról, aminek a lényege az élettérre és a megélhetésre megy ki. Ugyanazzal a sémával van dolgunk, mint 1Móz 21-ben és 26-ban az ún. kútvita kapcsán. Mindegyik tipikusan az atyák életmódjával függ össze és abból érthető. Ugyancsak az atyák életmódjának felel meg a probléma megoldása is, az, hogy egy ilyen helyzet csakis két érdekcsoport szétválásával végződhet. Kisállatokat tartó és vándorló embercsoport ugyanis nem nőhet egy bizonyos létszám fölé, mert állataik számára egyszerre nem találnak megfelelő legelőt és ivóvizet. A közgazdaságtan Garret Hardin amerikai ökológus elnevezése nyomán ismeri a „közlegelők tragédiája”^[10] kifejezést. Hardin szerint ugyanaz a legelőterület ugyan rövidtávon nagyobb haszonnal eltarthat több állatot is, de a mohóság távlatosan mindenkit veszélybe taszít, mert a föld termőereje kimerül. A krízis tünete az Ábrahám-Lót történetben a pásztorok vitája volt a legelő és az ivóvíz miatt. Az egyetlen, békességgel kivitelezhető megoldás, ha egy csoport a főcsoportból kiválik, s másutt önálló életet kezd. A közérdek megszegése hozhatott volna ez esetben is pillanatnyi hasznot, de hosszú távon mindenki kárvallottja lett volna. Ez a felismerés vezette Ábrahámot arra, hogy visszalépjen, s messzebb lásson a szabályok megszegésének pillanatnyi hasznot hozó megoldásánál. A bibliai elbeszélés különlegessége abban van még, hogy a leglényegesebb dolog végül is hiányzik belőle: a vita ábrázolása. Csak megemlítődik, hogy volt valami nézeteltérés, de részletezését nem találjuk. Erre rögtön a következik a megoldás is; a vita befejezése. Hasonlóképp van feloldva a 21. és a 26. részben ábrázolt vita is. Egy korábbi, mára már ismeretlen stádiumban valószínűleg szó lehetett az okról és a vita levezetéséről is. Minél hosszabb időn át hagyományoztak át egy elbeszélést, annál inkább elhalványultak idő múltával az egyes részletek. Nem érdekes már többé az, hogy ki kezdte el a vitát, hogy ki mit mondott egészen pontosan; hogy miként alakultak az események tovább; és hogy esetleg milyen károk keletkeztek egyik vagy másik oldalon a vitából, hanem a vita feloldása a lényeg. De éppen az elbeszélés erősen redukált mivolta utal arra, hogy lenni kellett korábban egy előtörténetnek, amelyben a részletek erősebbek, színesebbek és konkrétabbak voltak.

Manapság nem ismeretlen jelenség a gazdasági életben, hogy akik monopolhelyzetet akarnak maguknak teremteni, tönkretesznek működő infrastruktúrát. Ennek sokféle megjelenési formája van; a háborútól a privatizációig minden. A 1Móz-ban találkozunk azzal a jelenséggel, hogy Izsák Gérárban kiásatta azokat a kutakat, amelyeket a filiszteusok betemettek Ábrahám idejében (26,18). Így is lehetetlenné lehet tenni egy közösséget, hogy megsemmisítik az élet, a boldogulás legalapvetőbb feltételeit. A kutak betemetése után nem Ábrahám szabta meg most már az állatok árát, hanem kiszolgáltatott helyzetbe került (v. ö. Bír 6,3). Hasonlóan, mint azóta sokszor, amikor a cukorgyárak, növényolaj üzemek, az energiahordozók, s az ivóvízkészlet csaknem teljesen idegen kézbe kerülnek, s ezáltal kiszolgáltatott helyzet teremtődik. Főképp, ha az egyébként használható gépsorokat lángvágóval szétdarabolják és vasáruként eladják. Ez a módszer a háború általi totális infrastruktúra megsemmisítés szalonképesebb formája. Lehet ugyan hallani néhány elszánt próbálkozásról, ami hasonlít a betemetett kutak kiásásához, amikor az elherdált nemzeti vagyon visszavásárlása történik. Ilyen a mi időnkben pl. a visszavásárolt Rába járműipari cég.

Jákób küzdelmes életéből most egyetlen epizódot emeljünk ki. Azt, amikor kiszolgálta az idejét Lábánnál és végre elválhattak az útjaik (1Móz 30,25). Jákóbot úgy mutatja be a szentíró, mint akinek szép családja van, de Lábánhoz viszonyítva majdnem nincstelen. Ezt Jákób is érezte, ezért szeretett volna vagyonra szert tenni. A vagyon kifejezője a pásztorok világában a nyáj. Azon a vidéken a bárányok és a kecskék egyszínűek voltak. A bárányok fehérek, a kecskék feketék vagy sötétbarna színűek.^[11] A tarka kecske és a fekete bárány ritka volt. Jákób azzal az ajánlattal állt elő, hogy további szolgálataiért hadd legyen az a bére, hogy a fekete bárányok és a tarka színű kecskék legyenek az övéi.^[12] Ezért azt javasolta, hogy válasszák el a nyájból ezeket a példányokat, hogy amiket őriznie kell, csak szokványos színű állatokból tevődjön össze. Lábánnak tetszett az ajánlat, mert a nyáj génállománya miatt úgy gondolta, olcsó munkaerő lesz Jákób. Jákób azonban cselhez folyamodott. Ahhoz az általában vitatott, valószínűleg ősi, mágikus gyakorlathoz nyúlt, miszerint az utódok sorsát meghatározza, hogy az anyaállat párzás vagy vemhesség közben mit lát. A vizuális benyomások mágikus hatásának hite az egész földön kimutatható. A népi hiedelemvilág ma is összefüggésbe hoz bizonyos különös formájú anyajegyeket azzal, hogy a várandósság ideje alatt az anya rácsodálkozott valamire, aminek a formája a megszületett gyermek anyajegyére emlékeztet. Jákób fagallyakat vágott le, majd itt-ott lehasította róluk a háncsot, és a szép, életerős állatok elé tartotta, amikor azok inni mentek. Az állatok látták a tarka gallyakat és ennek megfelelően tarka kecskék, illetve fekete bárányok születtek. A szentírástudomány két különböző szentíró jelenlétét feltételezi ebben a történetben. Az egyik Jákób ügyeskedésére helyezi a hangsúlyt (J), a másik pedig (E) Isten áldására (31,9 kk.).^[13]

Most nem foglalkozunk ennek a gyakorlatnak a genetikai összefüggéseivel, sem azzal, hogy lehet-e valóságos következménye a születendő utódra nézve annak, hogy nemzés vagy vemhesség alatt az anyaállat mit lát. Témánk szempontjából fontosabb az, hogy az alacsony szolgálatban álló Jákób önállósága vágyik. Természetes igénye minden hatalom nélküli embernek. Az Isten áldását hordozó Jákób áldást, előmenetelt vitt Lábán életébe, amit maga Lábán fogalmazott meg (30,27). De ez Lábánnak nem elég. Kell az ingyen munka. Az azonban nem férhet össze az áldást adó Istennel, hogy az egyiknek mindene van, a másik pedig semmi nélkül való. A történetből kiderül, hogy Isten azokkal a gyengékkel van, akiket a hatalmasok kizsákmányolnak. Megengedi Isten Jákóbnak, hogy ezzel a hamissággal előmenetelt szerezzen és függetlenné váljon Lábnántól. Valójában két csaló ember találkozása történik itt. Lábán és Jákób találkozása. A gazdasági szférában gyakran létezik ilyen, s megtörténik, amit Luther mond, hogy Isten egyik gazember nyakát kitekerteti egy másik gazemberrel. De itt nem erről van szó. Lábán azzal, hogy sorozatosan becsapta Jákóbot, a „Csalót,” a saját maga erkölcsére, a származásával összefüggő szokásjogra támaszkodott. Jákóbnak nem volt ilyen támasza. Ő azokra a képességekre hagyatkozott, amiket az áldás révén kapott.

Jákób számára azonban ebben a történetben a haszon, a nyáj gyarapodása nem csupán cél, főképp nem öncél volt, hanem egy ponton túl tudott a kezében eszközzé is válni a jó érdekében. Gazdagságából ajándékot készített Ézsaunak (1Móz 32,13 kk.). Előre küldte az ajándéknak szánt nyájat a haragvó Ézsaunak. Jákób megértette, hogy az anyagiaknak kell szolgálni a szellemieket.

Témánkhoz kapcsolódik befejezésül József egyiptomi tartózkodásának az a mozzanata, amikor József megjövendöli a fáraónak a hét bő esztendő után a szűk esztendők eljövetelét. A szentíró célja ezzel a történettel, hogy kimondja; vannak idők, amikor a nemzetek között sajátos egymásrautaltság működik a túlélésért. Azoknak a felelőssége, akiknek vannak tartalékaik, akiknek mások tartoznak, igen nagy. Ma úgy vagyunk itt, hogy a hét bő esztendő a hátunk mögött van. Az éhes tehenek felfaltak mindent. Valljuk meg, mindennek azért mégis csak voltak előjelei Európában és a világban. A sovány teheneket nevezhetnénk államadósság milliárdoknak, inflációnak, munkanélküliségnek, hajléktalanságnak, polgárháborúnak. Amikor ezt mondjuk azonban látnunk kell azt is, hogy mindezek a címszavak csupán másodlagos tüneteket mutatnak. Az elsődleges tünet a mohóság, a ’pénz csinálja a pénzt’ hamis szemlélete, amihez jön mindenféle pénzügyi spekuláció, fegyverkereskedelem, olcsómunka és folytathatnánk. Mi lehet a megoldás? Az, amit József tett. Raktározni kell. De hogyan és mit, amikor a zsebszerződésekkel felvásárolták a rövidlátó gazdáktól azt, amiből ők és utódaik megélhettek volna. Mégis van valami cselekvési terünk akkor is, ha felelőtlen gazdasági intézkedések kárvallottjai vagyunk. Számba lehet venni azt, hogy mi maradt meg és mit tehetünk. Lehet figyelni bevásárláskor, hogy vásároljuk azt, aminek a vonalkódja 599-el kezdődik, mert abban magyar ember munkája van. Szeptembertől feltüntetik a nagy bevásárló helyeken a magyar termékeket. Bízunk abban, hogy a tervezett többségi magyar tulajdonú bank jobban megőrzi munkánk és pénzünk értékét. József magatartásában van valami, ami átlépi az évezredeket és számunkra is útbaigazítást adhat. Az, hogy tudott függetlenné válni egy következendő gazdasági válságtól, s amikor az bekövetkezett, akkor is őrizni akarta a függetlenségét. Nekünk úgy, mint egyháznak, gyülekezetnek, hívő embereknek prófétai feladatunk az igazságtalanság ellen szót emelni. Néven kell nevezni a sovány teheneket. A mohóságot, az irigységet, a spekulációt, azt a kificamodott szemléletet, hogy nem a munka teremti meg a pénzt, hanem a pénz maga. Amiképpen az ethosztalanság okozott hatalmas világválságot, hisszük, hogy az ethosz teremthet kiutat is ebből. Fontos tehát, hogy ne csupán a másodlagos tüneteket lássuk, hanem azt, ami mindezt mozgatja és létre hívja, mert csak ezáltal menthetők meg embermilliók. A József történet világosan megfogalmazza, hogy József akkor látta azt, amit korábban hitt, amikor minden elfogyott. József korábban is hitte, de csak a világválság idején vált igazán láthatóvá, hogy Isten jelen van a válságban. József azért tudott jól gazdálkodni a válságos időben, mert Isten jóra fordította azt a gonosz tervet, amit a testvérei kigondoltak ellene (50,20). Bizodalmunk van afelől, hogy Ő a mostani világválságban is cselekvőleg jelen van, s gonosz emberi terveket kész jóra fordítani.